Vilma
-7 °C
4 °C

Kirúgták a tízparancsolathoz ragaszkodó bírót

2003.11.13. 21:27
Kirúgták állásából Alabama legfelsőbb bíróságának elnökét. Roy Moore nem volt hajlandó eltávolítani a bíróság épületében felállított tízparancsolatot. A vallás szabadságát kiemelten tisztelő Egyesült Államokban ez főben járó bűnnek számít.
Megfosztották hivatalától Alabama állam legfelsőbb bíróságának az elnökét csütörtökön, mivel megtagadta a Tízparancsolatot ábrázoló kőtömb eltávolítását a bírósági épület előcsarnokából, noha erre az illetékes szövetségi bíró utasította. A kőtömböt Roy Moore még 2001-ben, rögtön főbírává választása utáni első éjszaka helyeztette el a legfelsőbb bíróság oszlopcsarnokában.

Már korábban is lázadt

Montgomeryben megrendezett tárgyalásán az USA Today internetes kiadása szerint a hívő baptista Moore azzal védekezett, hogy a magatartása erkölcsi főhajtás volt Isten előtt, aki a törvény és a szabadság forrása. A főbírót már augusztusban felfüggesztették tisztségéből, miután lejárt a hatóságok szabta határidő a szobor eltávolítására.

A kerületi szövetségi bíró ugyanis alkotmányellenesnek minősítette felállítását a bírósági épületben, mivel az sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. A gránitból készült 2,5 tonnás alkotást végül a hatóságok szállították el. Roy Moore korábban egyszer már szembeszegült a hatóságokkal: tíz évvel korábban megyei bíróként a tárgyalóterme falára függesztette ki a Tízparancsolatot.

Hívő

Bob Riley alabamai kormányzó közleményében "aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy a szövetségi bíróságok továbbra is minden Istenre és a hitre való utalást "igyekeznek eltávolítani a közintézményekből", a jogrendet azonban - mint mondta - tiszteletben kell tartani. Moore augusztusi felfüggesztése után is felvehette évi 170 ezer dollárra rúgó fizetését. Hatéves megbízatásának a felét töltötte ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.