Mária
-7 °C
3 °C

Klaus kikelt az egyneműek hivatalos kapcsolata ellen

2006.02.10. 10:52
"Tragikus tévedésnek" nevezte Václav Klaus cseh államfő azt, hogy a parlament a közelmúltban elfogadta az egyneműek kapcsolatát hivatalosan elismerő törvényt.

A cseh államfő szerint az egyneműek kapcsolatának hivatalos bejegyzése nem más, mint olyan privilégiumok megszerzésére irányuló próbálkozás, amelyek csak a gyerekeket nevelő családokat illetik meg. "Határozottan tiltakozom ellene" - jelentette ki Klaus abban az interjúban, amelyet pénteken közölt a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

Várható, hogy az államfő nem fogja aláírni a törvényt, így az visszakerül a képviselőházba. Az államfői elutasítást a 200 tagú testület csak több mint ötven százalékkal, azaz legalább 101 szavazattal bírálhatja felül. Ezt nem lesz könnyű elérni, mert legutóbb is csak 86 képviselő támogatta a javaslat elfogadását, ami azonban akkor elég volt.

A törvény szerint az egynemű, hivatalosan együtt élő partnerek viszonyát ezentúl a személyi okmányokba is bejegyeznék. A partnerek betegség esetén olyan információkra jogosultak a másikról, mint a házastársak, s lehetőségük lesz egymás után örökölni is. Kötelességük a másikról gondoskodni, de a törvény szerint gyermeket nem fogadhatnak örökbe.

Az egyneműek partnerkapcsolatának törvényesítését az egyházak és a kereszténydemokrata politikusok élesen bírálták és határozottan elutasították. A legfőbb érv az volt, hogy egy ilyen kapcsolat törvényesítése gyengítheti a hagyományos családot. A törvényt egy felmérés szerint a cseh lakosság mintegy kétharmada támogatja, míg harminc százaléka ellenzi.