Miklós
-7 °C
4 °C

Már Prágában kiszűrik a Londonba tartó romákat

2001.07.18. 11:10
A cseh kormány beleegyezésével már Prágában ellenőrzik a Londonba tartó utasokat. A brit hivatalnokok feladata, hogy kiszűrjék azokat, akik feltehetően be akarnak vándorolni a szigetországba.
Brit bevándorlási hivatalnokok ellenőrzik szerdától kezdve a Nagy-Britanniába utazókat a prágai repülőtéren. Az utasok ellenőrzésében Prága és London idén februárban állapodott meg. Az intézkedést azért léptették életbe, mert az elmúlt két évben nagyon megugrott a Nagy-Britanniában menedéket kérő csehországi romák száma, s London már vízumkényszert fontolgatott a csehek számára.

A prágai brit nagykövetség nyilatkozata szerint azért volt szükség erre a lépésre, mert a cseh állampolgárok részéről "túlságosan is nagy nyomás nehezedett a brit bevándorlási rendszerre".

Bolgár romák éhségsztrájkolnak Norvégiában
A norvég fővárosban éhségsztrájkot kezdett egy száz főből álló bulgáriai romákból és törökökből álló csoport, akiket menedékkérelmük elutasítása után kitoloncolni készülnek a hatóságok - jelentette a Roma Sajtóközpont. Oslóba folyamatosan érkeznek a bulgáriai menekülteket szállító autóbuszok. A norvégiai menekülthullám június elején kezdődött, néhány nap alatt 661-en kértek menedékjogot, a hatóságok azonban minden kérelmet gyorsított eljárásban utasítottak el, mondván: azok nem megalapozottak. Az éhségsztrájkot tartó kérelmezők -- köztük nők és gyerekek -- a norvég hatóságok kíméletlen bánásmódja ellen tiltakoznak. A csoport szóvivője kijelentette: "attól félünk, hogy ha visszatoloncolnak minket Bulgáriába, az ottani rendőrség üldözni fog". A kérelmezők többsége azonban, miután a rendőrség figyelmeztette őket, hogy nincs esélyük a maradásra, feladta a reményt, és egy buszjárattal Prágába utazott.
Ales Pospísil, cseh külügyminisztériumi szóvivő szerint az intézkedés hozzájárul annak megakadályozásához, hogy London ne vezessen be vízumkényszert a szigetországba utazó cseh állampolgárok számára.

A brit bevándorlási hivatalnokoknak Prágában joguk van megérdeklődni a szigetországba utazóktól, hogy útjuknak mi a célja, és rendelkeznek-e megfelelő anyagi fedezettel. A brit bevándorlási hivatalnokok prágai tevékenységét a cseh kormány hagyta jóvá.

A csehországi romák között 1997 óta érezhető az erős kivándorlási hullám. Az első úticél Kanada volt. A kanadai kormány ezt azzal állította le, hogy vízumkényszert vezetett be a csehek részére. Később Prága ugyanezt tette a kanadaiakkal szemben. A kölcsönös intézkedéseket a jövő évben vizsgálják majd felül. Nagy-Britanniában a tavalyi évben havonta 150-200 cseh állampolgár kért politikai menedéket, amit a brit hatóságok rendre megtagadtak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.