Vilma
-7 °C
4 °C

Adásszünet a cseh állami televíziónál

2000.12.27. 21:55
A cseh közszolgálati televízió körüli botrány elérte eddigi tetőpontját: szerda este a híradó előtt mindkét állami csatornán elsötétült a képernyő. Mindez addig így is marad, amíg megfelelő helyen nem döntenek arról, hogy melyik adás a törvényes: az amelyiket az új vezérigazgató emberei készítenek, avagy az, amelyet az új vezetőt el nem ismerők állítanak össze. Václav Havel államfő támogatásáról biztosította a televízió alkalmazottait, míg örök ellenlábasa, Václav Klaus úgy véli, hibát követnek el azok, akik a törvénysértőket támogatják.
Az esti tévéhíradó kezdetének idején, negyed nyolckor, mindkét állami csatorna képernyőjén egy szöveg jelent meg, mely szerint Jirí Hodac, a televízió új vezérigazgatójának döntése alapján az adás mindkét csatornán addig szünetel, amíg a Rádiós és Televíziós Műsorszórási Tanács nem dönti el, hogy melyik adás a törvényes: az, amelyiket az új vezérigazgató emberei készítenek, vagy pedig az, amelyiket az új igazgató kinevezését el nem ismerő szerkesztők állítanak össze. Vasárnap óta ugyanis az ország különböző részein hol az egyik, hogy a másik csapat adása volt látható.

A vezérigazgató döntése alapján az adás mindkét csatornán addig szünetel, amíg a Rádiós és Televíziós Műsorszórási Tanács nem dönti el, hogy melyik adás a törvényes.
Forrás: Idnes

A szerda esti műsormegszakítás jelenti az eddigi tetőpontját annak a politikai botránnyá fajult vitának, amely a vezérigazgató-csere körül alakult ki.

A sajtó nem ismeri el a kormánykoalíció kinevezettjét

Hodacot a múlt szerdán nevezte ki a Cseh Televízió Tanácsa, amelyben döntő befolyása van az egymással együttműködő ellenzéki Polgári Demokratikus Pártnak és a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártnak. A sajtó élesen bírálta a döntést, azt állítva, hogy Hodac szakmailag alkalmatlan az intézmény vezetésére, s a döntés célja a két nagy párt, elsősorban a Polgári Demokratikus Párt politikai befolyásának kiterjesztése a televízióra. A televízió alkalmazottai nem hajlandóak elismerni Hodac kinevezését, s csütörtök óta megszállva tartják a hírszerkesztőséget.

A kormányzó szociáldemokrata párt szűkebb politikai vezetése, amely eddig Hodacot támogatta, szerdán este párbeszédre szólította fel a szembenálló feleket, s nyilatkozatában úgy fogalmazott: a dialógus elkezdése egyik feltételének Hodac azonnali lemondását tekinti.

Havel a "lázadokkal" rögzíttette újévi beszédét

A televízió irányításáért kirobbant harc éles belpolitikai konfliktussá fajult. Václav Havel államfő támogatásáról biztosította a televízió alkalmazottait. A cseh államfő a cseh közszolgálati médiának adott rövid interjújában leszögezte: Dusan Chmelícek volt vezérigazgató menesztése és Jirí Hodac kinevezése ,,formailag talán összhangban volt a törvénnyel, de bizonyára megsértette annak szellemét és értelmét".

,,Ez rendkívül veszélyes" - hangsúlyozta Havel. Emlékeztetett, hogy az 1948 februári kommunista fordulat Csehszlovákiában ,,szintén a törvénnyel összhangban játszódott le, bár ellentétben volt az akkor hatályos alkotmány szellemével". Az elnöki iroda ugyanakkor bejelentette: Havel szerdán rögzíttette újévi beszédét, mégpedig a lázadó televíziós szerkesztők csapatával.

Klaus másként látja

Václav Klaus az államfő nyilatkozatára reagálva leszögezte: az események őt is az 1948 februári kommunista puccsra emlékeztetik. Szerinte azonban a hibát azok követik el, s azok veszélyeztetik a demokráciát, akik támogatják a törvénysértést és a törvénysértőket.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!