Judit
-2 °C
8 °C

Sárba tiport emberi jogok a prágai tüntetésen

2000.10.06. 15:26
Független cseh jogi megfigyelőcsoportok jelentései szerint bizonyítékokkal is alátámasztható, hogy a múlt heti, prágai tüntetéseken letartóztatott IMF-ellenes aktivistákat a börtönben megverték és kegyetlenkedtek velük. Beszámolók szerint előfordult, hogy rendőrök meztelenre vetkőztettek és órákon át tornagyakorlatok végzésére kényszerítettek aktivistákat. A cseh belügyminisztérium szóvivőjének nincs tudomása hasonló esetekről.
Kegyetlen cseh rendőrök?
Aki a megpróbáltatások után aludni próbált cellájában, azt zseblámpával azonnal felkeltették, egy epilepsziás angol nőtől pedig elvették gyógyszereit. Mindezek miatt a csehországi civil szervezetek az Amnesty Internationalhez fordultak, hogy indítson vizsgálatot a prágai rendőrség túlkapásainak felderítésére - adta hírül a londoni The Guardian.

Az IMF-ellenes tömegtüntetéseken összesen körülbelül tizenötezer aktivista vett részt. A helyi hatóságok a Guardian információi szerint csaknem ezer embert tartóztattak le, akiket hosszabb-rövidebb ideig prágai börtönökben tartottak fogva. Az aktivisták szabadulásuk után számoltak be arról, hogy a rendőrök többször megverték őket a börtönben töltött napok alatt.

Tüntetőnek öltözött rendőrök az utcákon

A letartóztatott magyarok
A prágai rendőrségen fogva tartott hét magyar állampolgár ellen eljárás indítását kezdeményezik a helyi hatóságok rendőrség ellenei erőszakos fellépés gyanúja miatt. A prágai magyar konzul, Szénási Lajos az Index érdeklődésére elmondta, hogy csütörtökön bent járt a magyar aktivisták börtönében, hogy ismertesse velük jogaikat és a rájuk váró hatósági procedúrát. Mindeddig nem érkezett hivatalos végzés a magyarok sorsát illetően.
Az OPH nevű, független cseh jogi megfigyelői csoport szerkesztőségünkbe eljuttatott jelentése szerint a karhatalmi erők más módon is követtek el jogtalanságokat. A prágai rendőrség állítólag beépített ügynököket küldött a tüntetők közé, sőt sok esetben az álanarchisták a felvonuló tömegek első soraiban vonultak, betörtek több kirakatot, majd hirtelen felfedték valódi kilétüket, és letartóztatták a hozzájuk legközelebb zúzó aktivistákat.

Az OPH szemtanúkra és fotóriporterekre hivatkozva megemlíti, hogy az ilyen akciók közeléből a hatóságok rendszeresen távol tartották a sajtó képviselőit, hogy ne készülhessen felvétel a provokációkról, melyek természetesen a cseh jog szerint is illegálisak. Független megfigyelők ennek ellenére bizonyító erejű videofelvételeket készítettek hasonló esetekről, melyek állítólag az OPH birtokában vannak.

Az OPH videofelvételekkel igazolná állításait

Dusan Stuchlik, a szervezet vezetője szerint olyan felvételekkel is rendelkeznek, melyeken világosan felismerhetőek olyan rendőrségi provokatőrök, akik először vasrudakkal beverik egy gyorsétterem kirakatát, majd később aktivistákat tartóztatnak le Lidove Novinyban.

Központjába eljuttatott riporteri beszámolókra hivatkozva az OPH említést tesz több olyan esetről is, amikor rendőrök fekete pulóverbe és gázálarcba öltözve vezettek tüntető fiatalokat munkatársaik plexipajzsainak, majd amikor összecsapásra került sor, a pajzsok megnyíltak előttük, hogy szabadon távozhassanak a helyszínről.

Vaclav Vlk, prágai ügyvéd az OPH nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos törvények szerint a rendőrségnek egy szervezett tüntetésen joga van letartóztatni a rendbontókat, de ezt vagy egyenruhában, vagy civilként, de mindenképpen jól látható és érvényes hatósági igazolvánnyal tehetik, betartva az előállítás összes formai szabályát. Megfigyelők szerint a prágai hatóságok nem minden esetben tartották magukat az előírásokhoz, hiszen több ízben előfordult, hogy a kiszemelt aktivistacsoportokat egyszerűen összeterelték és elvitték a tüntetés helyszínéről.

A cseh belügy tagadja a vádakat

A cseh belügyminisztérium szóvivője, Gabriela Bártíková, az Index érdeklődésére nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben kijelentette, hogy a minisztérium nyomozati osztálya mindeddig nem kapott semmiféle bejelentést, mely alapján nyomozást indíthatnának az ügyben.

A cseh belügyminisztérium szóvivője ugyanakkor leszögezte, hogy semmilyen, a prágai jogvédő szervezetek által említett bizonyíték nincs a birtokukban. A szóvivő nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh törvények szerint a belügy alá rendelt helyi nyomozóhivatal azonnal kivizsgálná a rendőrségi túlkapásokról szóló jelentéseket, ha hivatalosan kaptak volna ilyet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.