Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Több mint 80 tudományos feladatot végeztek a Columbián

2003.02.02. 15:47
Több mint 80 tudományos kísérletet hajtottak végre az űrhajósok a szombaton szerencsétlenül járt Columbia űrsikló küldetésének 16 napja során. A hét űrhajós saját magán végzett kísérleteket, valamint vizsgálta többek között, hogy milyen hatással vannak a szaharai porfelhők a Föld éghajlatára.
Mint az AP-nek elmondta, Olyan protein-fiolákkal látták el a Columbia személyzetét, amelyekkel az AIDS, a Huntington-, valamint az Alzheimer-kór gyógyításával kapcsolatos kísérleteket végezhettek - jelentette ki Moriyama Hideaki, a nebraskai egyetem biokémikusa, aki reményét fejezte ki, hogy valami megmaradt az eredményekből, különben négy év munkája veszett kárba.

A hét asztronauta
Rick D. Husband
Az expedíció parancsnoka, 45 éves, gépészmérnök, az Egyesült Államok légierejének ezredese. 1999-ben már részt vett űrrepülésen.

William C. McCool
Az expedíció pilótája. 40 éves, volt berepülő pilóta. A haditengerészet parancsnoka. Ez volt az első űrrepülése.

Michael P. Anderson
42 éves, fizikus, a légierő tisztje, a tudományos kutatásért felelős parancsnok.

David M. Brown
A haditengerészet tisztje, 46 éves aviatikus, repülőorvos. A legénység

Kalpana Chawla
Indiai származású 42 éves űrrepülési szakmérnök és doktor. Több mint 375 órát töltött már az űrben. Legfontosabb feladata a sikló robotkarjának működtetése volt.

Laurel Clark
41 éves, a haditengerészet tiszje, első űrutazása volt. Orvosi végzettségű, az expedíció biológiai kísérleteit vezetette.

Ilan Ramon
46 éves, az első izraeli űrjhajós. Hazájának egyik legtapasztaltabb vadászpilótája, több háborús bevetésben is részt vett.

Saját magukat is vizsgálták

Az űrhajósok mintákat gyűjtöttek saját vérükből, vizeletükből és nyálukból is, hogy ellenőrizzék: van-e csontritkulásuk, vesekövük, izomsorvadásuk, és gyengült-e immunrendszerük. Az izraeli űrkutatási ügynökség és a tel-avivi egyetem olyan kísérletet szponzorált, amelynek során a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán felett kamerákkal kellett felkutatni a Szaharától induló hatalmas porfelhőket, amelyek komoly kihatással lehetnek Földünk éghajlatára. Az első eredmények már a NASA birtokában vannak.

Vörös fényív a Föld légkörében

A Columbia űrhajósainak kutatási eredményeiről legutóbb január 24-én értesülhetett a közvélemény. Ekkor jelentették be, hogy ismertetlen vörös fényívet fedeztek fel a Föld légkörében. A hatalmas izzó, vízszintes vonal Afrika felett jelent meg, a Föld görbületével párhuzamosan, több száz kilométer hosszan. A jelenséget a viharokról készített videofelvételeken rögzítették. A szakemberek feltételezése szerint a fényív valószínűleg nitrogénből áll. Az asztronauták további vizsgálatokkal akarták tisztázni, hogy nem a viharokkal összefüggésben megfigyelt, már ismert fényjelenségek egyik formájáról van-e szó.

Parfümkészítés a világűrben

Kísérleteztek továbbá selyemhernyókkal, hangyákkal, méhekkel, halembriókkal, rákos sejtekkel, pókokkal, sőt virágokkal is. Ez utóbbihoz vörös minirózsát és jázmin illatú indiai rizsvirágot használtak fel. Arra keresték a választ, vajon lehetséges-e ezekből parfümöt készíteni a világűrben.

Az International Flavors and Flagrances részvénytársaság, a kísérlet megrendelője és támogatója már 1998-ban próbát tett egy másik rózsafajtával, és az új illat bekerült a Zen nevű parfümbe és az Impulse dezodorba.

Súlytalanság és pókháló

Az ausztráliai aranypókok esetében azt vizsgálták, milyen hatással van a súlytalanság a pókhálók rajzolatára. Erre a kísérletre ezek a pókok azért voltak alkalmasak, mert hálóik tökéletesen szimmetrikusak. A kísérlet eredményeinek nagy részét még a tragédia előtt küldött felvételeken megörökítették - közölte a melbourne-i egyetem kutatója az amerikai hírügynökséggel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.