Ambrus
-7 °C
3 °C

Férje mellé temetik a dán anyakirálynőt

2000.11.10. 12:25
November 14-én temetik el Ingrid dán anyakirálynőt, aki kedden reggel hunyt el a fredensborgi kastélyban. Az egykori királynőt nem a roskildei dómban - a dán uralkodók hagyományos temetkezési helyén - hanem a dóm melletti temetőben, férje mellett helyezik végső nyugalomra. A gyászszertartásra Európa összes uralkodóháza meghívást kapott.

Dániát megrázta a halálhír

A dán királyi palota
A dán királyi palota előtt hosszú sorokban kígyóznak az ország minden részéből érkezett dánok, hogy letehessék virágaikat és leróhassák részvétüket egykori királynőjüknek. A több ezres, apadni nem akaró tömeg jól mutatja, hogy milyen népszerű volt életében az anyakirálynő, annak ellenére, hogy már 1972 óta nem ő uralkodott az országban - jelentette az Index tudósítója Koppenhágából.

A királynő, aki királynőt szült

A királyi palota előtt gyűlnek a virágok
Ingrid, VI. Gusztáv Adolf lánya, Viktória, angol királynő unokája, 1935-ban ment férjhez a dán trónörököshöz, aki IX. Frigyes néven lett 1947-ben Dánia királya. IX. Frigyes, 1972-ben bekövetkezett haláláig, 25 éven át uralkodott, mindvégig feleségével az oldalán. A királynő már egészen fiatalon roppant népszerűségre tett szert alattvalói körében. Úgy emlékeznek rá, mint egy kedves fiatal anyára, aki az utcán sétáltatta gyermekeit, és mint a királynőre, aki a második világháború és a megszállás évei alatt sem hagyta magára a népét. Nem értett egyet az udvar által vallott merev nézetekkel, amelyek elzárják az uralkodói családot a mindennapi élet és a nép elől, ezért gyerekeit úgy próbálta nevelni, hogy kikerüljenek a királyi család szokásos elszigeteltségéből. Házasságuk ideje alatt három leányuk született: Margit, Benedikte és Annamária. Mivel nem volt fiuk, férje halála után legidősebb lányukat koronázták királynővé, ő a ma is uralkodó II. Margit. Dániában a XIV. század óta nem volt arra példa, hogy valaki női trónörökössel, majd uralkodóval ajándékozza meg az országot.

Egy boldog és tartalmas élet

Az egész ország gyászolja
Lánya trónra kerülése után sem vonult vissza a közéleti szerepléstől, mintegy 40 jótékonysági szervezetnek és alapítványnak volt a védnöke. Fizikai és szellemi frissességét haláláig megőrizte, és ő kérte az orvosait, hogy ne próbálják meg mindenáron életben tartani, inkább méltósággal szeretett volna távozni. Saját állítása szerint is boldog és tartalmas életet élt, láthatta felnőni három lányát, tíz unokáját és még ott lehetett öt dédunokája megszületésénél is. Nyugodtan halt meg, mert úgy érezte, hogy unokái alkalmasak lesznek arra, hogy mindent megtegyenek, ami Dánia javát szolgálja.

Roskildeben temetik el királynőt

Az anyakirálynőt november 14-én temetik el a roskildei dóm melletti temetőben. Ennek érdekessége az, hogy a dán királyi család hagyományos temetkezési helye a dóm, de mivel az már régebben megtelt, ezért már IX. Frigyest is a dóm mellett temették el, felesége is itt talál majd végső nyughelyre, a férje oldalán.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!