Csúcs Davosban, ellencsúcs Porto Allegrében
A WEF ülésén van Mádl Ferenc is
Folytatódik Davosban a Világgazdasági Fórum, ahova ellátogatott Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök is. A svájci hatóságok mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a feltehetően balhéra készülő globalizációellenes tüntetők odajutását. Eközben Brazíliában megkezdődött a találkozó ellenpárja, a Szociális Világfórum.
Kemények a svájci hatóságok
A svájci hatóságok egyébként továbbra is nagy erőkkel lépnek fel a Fórum ellen tiltakozókkal szemben. Több külföldi aktivistát és néhány újságírót is letartóztattak, illetve visszafordítottak a határon - jelentette az Independent Media Center. A svájci Le Temps szerint a biztonságra jobban ügyelnek, mint valaha; megállás nélkül járőröznek a földön és a levegőben. A főutakra sorompókat telepítettek, így a szombati tüntetőknek valószínűleg nem lesz könnyű dolguk.
|
,,A Fórum ereje, hogy nagy emberek beszélgetnek"
A WEF atyja, Klaus Schwab ugyanebben a lapban továbbra is hangoztatja, hogy a fórum nem egyeztető tárgyalásokról szól. ,,A fórum ereje abban rejlik, hogy a nagy embereket egy nagy kerekasztal köré ültetjük, hogy beszélgessenek. Például Davos volt az első hely, ahol Nyugat- és Kelet-Európa vezetői egy asztalhoz ültek" - nyilatkozta Schwab. Hangsúlyozta: ,,Mindig is készek voltunk fogadni az ellenlábasokat.Több WTO-ellenes tüntetés szervezője többször megjelent már a fórumon, hogy megosszák gondolataikat. Azt nem nézem jó szemmel, hogy több csoport csak a konfrontációt keresi, nem képesek normális módon beszélni."
Ellenfórum Brazíliában
Közben a brazíliai Porto Allegrében zajlik az aktivisták által szervezett ,,ellencsúcs", a Szociális Világfórum. A fórumot a helyi civil szervezek ereje és jólszervezettsége miatt rendezték ebben az országban - áll a hivatalos honlapon. Ide húszezer embert várnak, ötezer baloldali aktivista már meg is érkezett, nagy felvonulást rendezve. A rendezők hangsúlyozzák, hogy céljuk alternatívák megvitatása a neoliberalizmuson és szabadkereskedelmen alapuló globális kapitalizmussal szemben, ,,nem pedig nyavajgás". A davosi fórumon viszont azért támadják őket, mert ,,a csoportok beszélhetnek, amennyit akarnak, nincsenek meg az eszközeik és anyagi, tudományos erőforrásaik programjuk megvalósítására". Az ellencsúcson az MTI szerint részt vesz két francia miniszter, két Nobel-díjas és Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Az eseményt színesíti a globalizációellenes szerveződések hőse, Jose Bove francia gazda, aki annak idején szétvert egy McDonald's éttermet.



