Judit
3 °C
6 °C

Nyugat-Európában nő, keleten csökken a népesség

2000.08.13. 16:59
Idén január elsején az Európai Unió lélekszáma megközelítette a 376 milliót, méghozzá úgy, hogy minden egyes EU-tagállam népessége külön-külön is növekedést mutatott. Mindeközben Kelet-Európában minden második ország lakossága csökkent, köztük az egyik legnegatívabb értéket a magyar adatok jelentik. Mindez az Eurostat (az EU statisztikai hivatala) legfrissebb közleményéből derül ki, amely szerint Indiában látja meg a napvilágot bolygónk minden ötödik új lakója.

Az EU tizenöt tagállamának népessége tavaly 989 ezerrel növekedett - elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően. A lélekszám gyarapodása 2,6 ezrelékes volt, amelynek 70 százaléka a migrációnak tudható be. A bevándorlók tizenkét hónap alatt 711 ezer 400 fővel növelték a népességet.

A természetes szaporodás, vagyis a születések, illetve a halálozási számok különbsége mindössze 277 ezres többletet hozott az uniónak, amelynek lakossága így egészen pontosan 375 millió 967 ezer 700 főt tett ki.

Minden EU-tagállamban nőtt a népesség

Mindegyik EU-tagállam népessége növekedett tavaly, így például Németországban is emelkedett a lélekszám (pedig itt hosszú ideje inkább a visszaesés a jellemző). A legmagasabb arányban Luxemburg (15 ezrelék) és Írország (10,7 ezrelék) népessége gyarapodott.

Míg a legtöbb uniós tagország a migrációnak köszönheti a lakosság számának emelkedését, a természetes szaporodás maradt az elsődleges tényezője a francia, az ír, a holland és a finn növekedésnek. A természetes gyarapodás negatív volt Németországban, Olaszországban, Svédországban és - kevésbé feltűnően - Görögországban, valamint Ausztriában.

Kelet-Európa: fogy az ukrán!

Az Eurostat jelentése kitér a kelet-közép-európai országok helyzetére is. Ellentétben a kontinens nyugati felével, itt minden második államban csökkent a lakosság 1999 folyamán. A negatív tendencia elsősorban a születések és a halálozások rendkívül kedvezőtlen alakulásának tudható be.

A legsúlyosabb a helyzet Ukrajnában (-7,9 ezrelékes visszaesés). Ezt követi Lettország (-6,3 ezrelék), Oroszország (-5,3 ezrelék), Bulgária (-4,8 ezrelék), Magyarország (-4,8 ezrelék) és Észtország (-4,4 ezrelék). Miközben Európában mérsékelt a növekedés, Kelet-Európában pedig néhol kétségbeejtő a helyzet, az Egyesült Államok lakossága a vizsgált időszakban 9,4 ezrelékkel bővült. Az USA lélekszáma így már meghaladta a 274 milliót, amelyhez a természetes szaporulat 1,6 millióval, a bevándorlás pedig 964 ezer fővel járult hozzá.

India: évi 15 milliós bővülés

india-people
India: hihetetlen mértékű növekedés
Kína lakossága 9,1 ezrelékkel növekedett 1999 folyamán. A világ legnépesebb államában így már 1 milliárd 253 millió 285 ezer ember élt 2000. január elsején. India polgárainak száma 16,2 ezrelékkel, vagyis több mint 1,5 százalékkal emelkedett, és átlépte az egymilliárdot, pontosabban az egymilliárd nyolcmilliót. A Dekkán-félszigetet elfoglaló óriásállamban ezek szerint évente több mint 15 millióval gyarapodik a populáció.

Stagnált viszont Japán lélekszáma, így továbbra is 126,3 millióan lakják a távol-keleti szigetországot.

Az Európai Unió növekedése a világ lakosságának szaporulatából mindössze 1,3 százalékot jelentett, míg Kína 14,6 százalékkal vette ki ebből a részét, India pedig 20,8 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a Föld minden ötödik új lakója Indiában jött a világra.

Csökkent a termékenység Dél-Európában

Mindez jól látszik az úgynevezett termékenységi ráták alakulásakor is: Nyugat-Európában átlagosan egy nőre 1,45 gyermek jut, míg az Egyesült Államokban 2,05, Indiában 3,18, Kínában 1,82, Japánban pedig mindössze 1,4.

Szembetűnő, hogy a nyolcvanas évek elején az EU déli tagországaiban viszonylag magas volt a termékenység, ám időközben éppen ezek az országok jutottak mélypontra: Görögországban 1,3, Olaszországban 1,21, Spanyolországban 1,19 gyermek jut egy nőre.

A népesség alakulása néhány országban
a tavalyi év alatt
ország 1999. jan. 1. 2000. jan. 1.
EU összesen374978.63759667.7
Németország8203782164.7
Spanyolország39394.339441.7
Franciaország5849458746.5
Olaszország57612.657680
Anglia59391.159623.4
Bulgária8230.48190.9
Csehország10289.610278.1
Észtország1445.61439.2
Magyarország10091.810043.2
Lettország2439.42424.2
Lengyelország3866738653.6
Románia22488.622455.5
Oroszország146327.6145559.2
Szlovákia5393.45398.7
Ukrajna50105.649710
USA271465274035.3
Japán126056.8126299.3
India992426.11008601.9
Kína1241893.31253285