Kokainból csinálták a fehér vonalakat a focipályán

Hivatalosan is drogállamnak minősíti immár az ENSZ a világ ötödik legszegényebb országát, Bissau-Guineát. A kis afrikai országban a drogkereskedelem nagysága meghaladja a nemzeti öszterméket, írja a Guardianban megjelent cikkében a BBC tudósítója, Ed Vulliamy.

Beszámolója szerint az országban, ahol az egy főre jutó napi jövedelem alig egy dollár, éjszakánként az európai metropoliszokat meghazudtoló éjszakai élet zajlik. Bár az utakat hatalmas kátyúk tarkítják és még a fővárost sem pucolták meg a kilenc éve véget ért polgárháborúból hátramaradt aknáktól és robbanótöltetektől, a bárok előtt Porsche és Audi terepjárók sorakoznak, a főváros agglomerációjában pedig a kolumbiai drogbárók medencés haciendái uralják a tájat.

A kolumbiaiak 2003-ban fedezték fel maguknak Nyugat-Afrikát. Korábbi elosztóközpontjaikban, Jamaikán és Panamában egyre hatékonyabban vették fel velük a küzdelmet a hatóságok, Közép-Amerikában pedig az egyre erősebb mexikói drogkartellek jelentettek konkurenciát.

Nyugat-Afrikában viszont minden ideális volt, legalábbis az ő szempontjaik szerint. Bissau-Guinea a létező legközelebbi célpont az Atlanti-óceán túlpartján, akár kisrepülőkkel is megközelíthető. Ráadásul Európához is nagyon közel van, a fő európai elosztóközponthoz, Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek hajóval is könnyen megközelíthetőek.

Arról nem is beszélve, hogy Bissau-Guineában az államnak esélye sincs rá, hogy felvegye a küzdelmet a modern technikával felszerelt, testőrök hadát mozgató kartellekkel. A rendőrök tehetetlenek. Vulliamy beszámolója szerint egyrészt nincsenek járműveik, de ha lennének is, benzinre már nem futná. De ha lenne benzin meg autó is, akkor nem lenne mivel megbilincselni a bűnözőket, mert bilincseik sincsenek. De ha lenne, nem lenne hova zárni a letartóztatottakat, mert az országban nincs egyetlen börtön sem.

Ehhez társul a pokoli szegénység, ami miatt bárki, legyen az állami vezető vagy otthontalan, megvásárolható. Az országban tíz éve kirobbant polgárháború miatt rengeteg kis repülőtér van, ezeket az állam sehogy sem tudja ellenőrizni. Ahogy az 500 kilométeres tengerpartot sem, hiszen egyetlen rozsdás naszád áll csak a haditengerészet rendelkezésére.

A szegénység miatt a kartellek könnyen találnak maguknak futárokat is. A Guardian cikke szerint 2006-ban megtörtént, hogy egy Bissau-Guineából Amszterdamba tartó repülőn 32 drogfutár ült.

A helyiek beszámolói szerint a kokain megjelenése teljesen váratlanul érte őket. Egy helyi újságíró beszámolója szerint 2003-ban az ország 83 szigetének egyikén nagy adag kokaint mosott partra a víz. A helyieknek fogalma sem volt róla, mi lehet a különös anyag.

"Először hagyományos ceremóniák keretében a testükre szórták a port, aztán úgy gondolták, megtrágyázzák vele terményeiket. A növények persze elpusztultak. Végül a focipálya felfestéséhez használták" - mesélte az újságíró. Ha ezt Robbie Fowler tudta volna.

Végül pár nap múlva megjelentek a drogbárók, és egymillió dollárért visszavásárolták a kokaint. De nem mindig zárulnak happy enddel a hasonló történetek. Mauritániát megjárt munkatársunknak a helyiek rémtörténeteket meséltek arról, hogy amikor kokaint mosott partra a víz, két nap múlva a drogbárók egy egész falut lemészároltak.

Vulliamy beszámolója szerint az európaiak még nem szembesültek a problémával. Nagy-Britannia, a kokain egyik fő célországa még csak diplomáciai képviseletet sem tart fenn Bissau-Guineában. Az ENSZ Drog- és Bűnügyi Irodája (UNODC), ami hivatalosan is a világ első drogállamának minősítette az országot, 2006-ban hétszázmillió dolláros segélytervet dolgozott ki Bissau-Guinea számára. A nyugati országok nem mutattak érdeklődést. Az UNODC tavaly új tervet dolgozott ki, 19 millió dollárból a rendőrség megerősítését és egy börtön építését finanszírozták volna. Decemberben donorkonferenciát tartottak Liszabonban. 6,5 millió dollárnyi támogatásra kaptak ígéretet.