Miklós
-7 °C
2 °C

Feldúlták az embercsempészek házát

2000.06.27. 12:40
Több mint száz barátja és rokona a múlthéten Doverben felfedezett 58 kínai áldozatnak megtámadta és összetörte annak a két kínai embercsempésznek a lakását, akik az illegális bevándorlást ,,szervezték". Az Europol embercsempészettel és illegális bevándorlással foglalkozó operatív tanácskozást hívott össze Hágába.

Kínai nyugdíjas. Ő már túlélte a szegénységet.
A kínai sajtó is élénken foglalkozik a doveri menekültekkel. A hétfői Wenhui Bao napilap szerint a teherautó szállítóterében megfulladt kínaiak rokonai és barátai több mint 100 fős tömegbe verődve elmentek a két embercsempész otthonához, hogy arról érdeklődjenek: rokonaik, barátaik a doveri áldozatok között vannak vagy sem.

Az embercsempészek, akik feltehetően egy kiterjedt hálózat tagjai, megneszelték a veszélyt és sietve hagyták el a dél-kínai Fuqin városát. Mivel az emberek csak az üres házat találták meg, előbb kövekkel kitörték ablakait, majd az egyre idegesebb és dühösebb emberek lerohanták a lakást és szétzúzták azt.

Jönnek, mint a kínaiak?

Angliában legtöbb bevándorlási kérelmet benyújtó kínai. Ez év áprilisához képest májusban 26 százalékkal megnövekedett a kínaiak által beadott bevándorlási kérelmek száma. Angliában áprilisban összesen 5890-en, míg májusban 6185-en szerettek volna letelepedni. Magyarországon egy évben (1999-ben) 1546 kínai nyújtott be letelepedési engedélyt (összesen 12592-en voltak a kérelmezők). A Magyarországon hivatalosan tartózkodók kínai állampolgárok száma ennél nagyobb, huzamos tartózkodási engedéllyel 4456, míg ideiglenes tartózkodási engedéllyel 938-an vannak hazánkban.

A napilap megjegyzi, hogy a doveri áldozatok eredetileg repülőn kellett volna Angliába jussanak, és egy szülő mondatát idézi, mely szerint ,,nem engedtem volna őket útra, ha tudtam volna, hogy egy teherautó rakodóterében fogják őket becsempészni".

A dél-kínai Fuqin városában a rendőrség is bekapcsolódott az illegális embercsempészeti hálózat felgöngyölítésébe. Egy He nevű férfit gyanúsítanak a tragikusan végződő utazás, illetve az embercsempésző hálózat szervezésével.

A doveri események hatására hétfőn Hágában találkoztak az Europol-ban tömörülő embercsempészetre szakosodott európai rendőrök. A találkozás résztvevői operatív tanácskozásnak nevezték a találkozót, és fő témájuk az embercsepészet és az illegális bevándorlás megállítása.