Dugódíj New York belvárosában is?

2007. április 23., hétfő 17:28

A londoni példa alapján a New York-i városvezetés is autóbehajtási díj bevezetését tervezi. Az intézkedéssel a 8 milliós metropoliszban gyakori közlekedési káoszt kívánják felszámolni.

A londonihoz hasonló dugódíjat vezetnének be New Yorkban is. Michael Bloomberg polgármester javaslata szerint a centrumba tartó autósoknak napi 6 dolláros (mintegy ezer forintos) díjat kellene fizetniük reggel 6 és este 6 óra között. A taxisok és a város közepén átvezető autópályák használói mentesülnének a díj befizetése alól. Bloomberg egyelőre három éves próbaidőre vezetné be a díjat, a befolyó összeget pedig a tömegközlekedés fejlesztésére fordítaná.


New York-i dugó (Forrás: Gotham Gazette)

A javaslat egyébként egy 127 pontból álló terv része, melynek célja, hogy a városban 2030-ig 30 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása. A hosszú távú cél, hogy New York legyen Amerika leginkább környezetbarát települése.

A polgármesteri hivatal megbízásából készült hatástanulmány szerint az intézkedés következtében 12 százalékkal csökkenne a forgalom Manhattanben, ahol rendszeresek a dugók és túlterhelt a metróhálózat. A közlekedési káosz a jövőben ráadásul tovább fokozódhat, ugyanis szakértők szerint a következő 20 évben 1 millió fővel nőhet New York lakossága.

Londonban 2003-ban vetettek ki behajtási díjat a belvárosba tartó autósokra. Ennek következtében Nagy-Britannia fővárosában 15-20 százalékkal csökkent a forgalom. A dugódíjat idén februárban az autósok tiltakozása ellenére 8-ról 12 fontra (2900 forintról 4300-ra) emelték, a dugó ellen védett területet pedig kétszeresére növelték.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!