Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Fehér ember statisztának

2000.06.02. 07:22
A második részben az Index offline üzemmódra kapcsolt idegenbeszakadt légiósai egy nem mindennapi szépségű oázisban ismerkednek a berberek szigorú vallási szokásaival, egyikük rövid ideig szert tesz néhány fanatikus iszlámista programozó-ismerősre, majd Luxorba vették az irányt, ahol elsajátították az alkudozás művészetét. Az utolsó részben pihenni vágyó főhőseink egy egyiptomi szappanoperába cseppentek bele, így megkeresték a tengerparti nyaralás költségét. Dahabban nyílt titok, hogy az utazók nagy része esténként fűvel kezeli le magát, így sokat szívtak.
A Sínai-félsziget (Dahab)

Egyiptomi túránk harmadik hetének első napján éppen indultunk volna a Sínai-félszigetre, amikor Ibrahim (a hotel menedzsere) egy felettébb érdekes ajánlattal állt elő. Egy egyiptomi filmhez keresnek ,,fehér" embereket statisztának, vállaljuk-e? Ibrahim hozzátette: a kb. nyolc órás melóért kerek 50 font ütné a markunkat, s ez az egyiptomi bérekhez, illetve az ő fizetéséhez (havi 150 font) viszonyítva igen nagy pénz. 50 font tíz napi szállásdíj a Vörös-tenger partján. Sőt, a forgatás alatt enni és inni is kapunk. Több sem kellett hozzá, jelentkeztünk a munkára.

Öltönyötök van?"

Rövid idő múlva megjelent a hotelben egy mobiltelefonnal rohangáló fazon, végignézett rajtunk, de főleg Bálint sivatagban megedződött, eredetileg fehér színű, másodpercek alatt folyamatosan amortizálódó sportcsukáján, majd megkérdezte: ,,Öltönyötök van?" Közöltük, hogy sajnos azt véletlenül Európában felejtettük, de feltételezzük, hogy a kairói Hollywood rendelkezik megfelelő jelmezekkel.

Szívás Dahabban, a tengerparton
Innen már felgyorsultak az események: több ,,fehér" fiatallal együtt egy mikrobuszba gyömöszöltek minket és meg sem álltunk Kairó egyik milliomos negyedében található szórakozóhelyig (Molin Rouge). A kisbuszból a táncpartketten keresztül egyenesen az öltözőbe mentünk, ahol az öltöztetők tudtunkra adták, hogy a filmben angol katonákat kell alakítanunk, a csajok meg a barátnőink lesznek, civilben.

Mivel a film még Egyiptom függetlenné válása előtt, valamikor az ötvenes években játszódott, a férfiakra régi angol katonai egyenruha (ami leginkább a Rózsaszín Párduc című rajzfilmben szereplő vadász öltözékére emlékeztetett), a nőknek meg a Magyarországon koszorúsjánykáknál bevált rózsaszín selyemcucc dukált. Mondanom sem kell, gyönyörűen néztünk ki.

Eközben kiderült, ,,fehér" férfitársaink nagy része cseh és lengyel, így a néhai szünidei matinéban sugárzott cseh rajzfilmek, a prágai sörök, a budapesti éjszakák, a leszakadó középosztály, a kötelező orosz és az egymás népe iránt érzett kurva nagy empátia szellemében volt miről eszmét cserélnünk. Közben egy amerikai srác elmondta, hogy ő már ötödször dolgozik statisztaként, illetve szereplőként arab filmekben: filmes pályafutása során alakított már orvost, üzletembert és nőre éhes vadkant. Hosszú ideje van Egyiptomban, és ebből a munkából jó kis extra manira tud szert tenni.

Hát ezt érdemli egy filmszínész?

A hangulat a tetőfokára hágott, amikor megjelent az abszolút európaiasan, Kelvin Klein farmeringbe feszítő, ősz hajú rendező: cigi az egyik kezében, másikban forgatókönyv és jegyzetek. A nagyterembe hívott minket, ahol az angol katonákat (azaz minket) és bájos feleségeiket a színpad előtti és melletti asztalokra ültetett le. Ekkor jelent meg egy kb. 180 centis - alakra és arcra leginkább Szenes Andreára hasonlító - helyi szépség, alias Manuela, a főszereplőnő. Az arab férfiak csodálatát kihívó főhősnő mögött loholt lótifuti öltöztetőnője, hogy mielőbb a sztárnőre varázsolja hastáncoshoz méltó, mindenféle szirszarokkal díszített ízléstelen, de tagadhatatlanul figyelemreméltó ruhácskáját. Mikor az operatőrök, a színészek és a statiszták is a helyükön voltak, elkezdődtek a később ezerszer megismételt próbafelvételek.

Az első jelenetben egy vicces pofa (a rendező állítása szerint Egyiptom legnépszerűbb színésze) konferálta be Manuélát, borzasztó angol kiejtéssel. Ezt a jelenetet - az egyértelműen kaka angol kiejtés miatt - még vagy húszszor elpróbálták. A konferálás után eszeveszett tapsolásba kezdtünk, mire megjelent a színpadon Manuela istennő. Rázta a fenekét, tekergette a hasát, erotikus szemforgatásokat és kacsingatásokat imitált, közben természetesen táncolt is. A performansz szünetében a rendező odajött hozzám és először arra kért, hogy miközben Manuela táncol, érintsem meg a testét. Ez egy igencsak erotikus szerepnek bizonyult, amit a reflektorok fényében, remegő kezekkel úgy hajtottam végre, ahogy azt az amerikai robotzsaru tenné.

Nekem speciel nem tetszett a szereplésem, de a rendezőnek nagyon bejött, sőt, a szerepemet is tovább bonyolította: arra kért, hogy ha azt mondja, hogy ,,Andreas", akkor ugorjak fel a színpadra és táncoljak Manuélával. Reflexből bólogattam a kérésére, s csak később jutott eszembe, hogy ezt alkohol nélkül az izgalomtól legfeljebb brékelve tudnám megvalósítani. Nem volt időm gondolkozni, a megadott jelre ugranom kellett, s Manuela fenekét a fenekemmel összekoccintva együtt csörögtünk.

"Minden eladó!" (Luxor, bazársor)
A produkciót hatalmas taps követte. Ekkor éreztem először életemben, hogy pályát tévesztettem: lelki szemeim előtt Oscar-díjak, Kim Basingerek, fekete limuzinok és méregdrága hotelszobák repkedtek. A valóság azonban kiábrándítóbb volt: a reflektorok fényében baromira izzadtunk, a szórakozóhely klozettjában pedig hiányzott a WC-papír. Hát ezt érdemli egy filmszínész?

Később az amúgy igen híres és felettébb szimpatikus egyiptomi rendezővel társalogtam. Mohamed Valamilyen Jesusnak hívták, a középső nevére sajnos nem emlékszem. Jesus elmondta, hogy a készülő film címe Tik-Tak, s kb. másfél év múlva adja az egyiptomi televízió. Azt már a forgatáson látni lehetett, hogy ez egy brazil filmekhez hasonló marhaságnak készül, amiből Egyiptomban bőven akad.

A délután folyamán még egyszer át kellett öltöznünk egy másik szerepre, így a forgatásokat este kilenc után fejeztük csak be. A végén a kisbuszban kezünkbe nyomták a fizetésünket (a beígért 50 fontot), így utam rögvest egy Internet-kávézóba vezetett. (A Dahab hotelben fél óra netezés 5 egyiptomi font, viszonylag olcsó.)

Szívás

Utunkat, illetve a nem kevés izzadsággal járó filmszereplést a Sínai-félszigeten, egész pontosan Dahabban pihentük ki. Dahab távolsági busszal kb. kilencórányi útra van Kairótól. Az odáig vezető út során több katonai ellenőrzőponton haladtunk át. Ilyenkor a katonák feljöttek a buszra és ellenőrizték az utasok papírjait, illetve a külföldiek útlevelét és vízumát.

A Sínai-félsziget szabálytalan, sivatagos hegyképződményeit a lakott területeknél sűrűn eldobált szeméthegyek (főleg műanyag flakonok) tarkították. Késő délután érkeztünk meg Dahabba, a szinte csak hotelekből és kempingekből álló tengerparti faluba. Sivataghoz és legyekkel díszített emberekhez szokott agyunkba mélyen hasított bele a felismerés, hogy voltaképpen egy ,,közel-keleti Ibizára" érkeztünk: izmos félmeztelen szörfös faszik, bikinis csajok, technozene, csehszlovák papucsban uralkodó közép-európai családapák és Nike pólóban feszítő importált arab pincérek nyüzsögtek mindenhol.

Ez a környezet kezdetben eléggé frusztrált, úgyhogy másnap a falu szélére, egy elhagyatott részre deportáltam magam. Élvezettel lubickoltam az elhagyatott részen egészen addig, ameddig el nem olvastam az útikönyv aknamezőkre vonatkozó részét.

Te voltál már katona?

Sivatagi túra után, a kairói Dahab Hotel tetõterén
Dahabban nyílt titok, hogy az utazók nagy része esténként fűvel kezeli le magát. Mivel a drogtartásért (és fogyasztásért) Egyiptomban is börtönbüntetés jár, Dahab nem egyenlő Amszterdammal. Bár a zsaruk nem molesztálják a turistákat, a parton lévő kávézókban, a pincérektől beszerezhető anyagot nem érdemes nagy nyilvánosság előtt szívni.

Esténként a pálmákkal körülvett, általam csak klubként emlegetett pihendében töltöttem az időt, s a szintén ott tartózkodó utazókkal ismerkedtem. Közben a mindössze másfél fontért igénybe vehető vízipipa közreműködésével szívtam magamba a menta ízt.

Itt ismerkedtem meg az Izraelből érkező Yanival, akit azért furdalt a lelkiismerete, mert nem adta le időben a dolgozatát. Kérdeztem, hogy mi a téma, mire ő azt felelte: arról kell írni, hogy mi motiválja az izraeli fiatalokat abban, hogy katonának menjenek és harcoljanak.

,,Te voltál már katona?" - kérdezte tőlem Yani. Ekkor jutott eszembe a többezer kilométernyire elnyúló líbiai sivatag. Oda talán nem kézbesítik a megyei hadkieg.parancsnokság behívólevelét. Csak ajánlani tudom mindenkinek...

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!