Malvin
9 °C
25 °C

Micheal Jackson, a teve

2000.05.18. 15:04
Az Index idegenbeszakadt légiósai offline üzemmódra kapcsoltak és egy hátizsák-hálózsák kombinációval a hátukon Egyiptomba húztak el. Háromhetes kalandozásukat három részben, kötetlen útleírás formájában közöljük. Az első részben megtudhatjuk, hogyan tették boldoggá az alibaba-szerű, kék burnuszba öltözött tevehajcsárt (és az őket), ami után kalandoraink bruszviliszesen kemény arckifejezéseket vágva nem ismertek kegyelmet, ahol tudtak, alkudtak.
Út a sivatagba
Van az úgy néha, hogy az ember offline üzemmódra kapcsolna, és egy hátizsák-hálózsák kombinációval a hátán elhúzna a francba. Speciel nekem Afrika jelenti a francot, de azon belül kevés az opció. A büdzsém és az időm is korlátozott. Kompromisszumot kötök: irány Egyiptom. Nincs túl közel, nincs túl messze, de mégis Afrika, és mégsem Tunézia, ahol csak úgy hemzsegnek a plasztikturisták. Gyorsan rákérdezek Szlankó kollégánál, hogy van-e kedve velem tartani. Ő nem az a fajta, aki ne hagyna ott egy készülő diplomamunkát, így hát velem tart.

Bálint óvatos típus, beoltotta magát minden szar ellen, nekem viszont szilárd meggyőződésem, hogy a betegségek pszichés alapúak, hagyom a vakcinákat a fenébe. (Azt már csak az utazás után, Magyarországon adják az orvosok a tudtomra, hogy a lábamat húsevő baktériumok támadták meg, igaz, azok ellen amúgy sem lett volna védőoltás.) A repülő oda-vissza negyven rongy, a vízum öt lepedő (azóta hat), mindemellett bele kell törődni, hogy életünk pár óráig a román légitársaság (alias TAROM) kezében lesz.

Éjjel 1 körül érkeztünk Kairóba

A repülőtér terminálja leginkább egy lepukkant vidéki vasútállomásra hasonlított, a szűkre szabott teremféleségben műanyag koszos-sárga szocreál székek tudat alatt éreztették velünk, hogy eredeti tervünket (a reptéren megvárni a reggelt) hamar verjük ki a fejünkből.

Iszlám Kairó
Az útlevél-ellenőrzés után aztán ránk zúdultak a helyi arab élősködők: ötdollárosokat mutogatva "diszkréten" tudtunkra adják, hogy baksist (borravalót) kellene fizetnünk nekik. Úgy teszek, mintha nem érteném a hülye számára is egyértelmű jelzést, s továbblépek. Nincs menekvés, rögtön utána egy másik pofa rohan le szállásügyben. Addig-addig győzködött minket, hogy végül beleegyeztünk az árajánlatába, 25 egyiptomi font éjszakánként reggelivel, mindez a belvárosban. (Pár nappal később eszméltünk rá, hogy vannak jóval olcsóbb hotelek is, 12.5 fontért fejenként reggeli nélkül.) A szálloda tisztának tűnt, angol WC standard, melegvíz véletlenszerű. Az olcsó egyiptomi hoteleket szinte kivétel nélkül hozzánk hasonló, utazó fiatalok veszik igénybe. Ennek megfelelően általában mindegyikben van egy ún. roof, ami a tetőtéren található (de tető nélküli) teázós-beszélgetős-ismerkedős, filozófusoknak és dobozgitáros hippiknek különösen ajánlott élettér.

Mohamed: ,,I make you happy, you make me happy!"

Az első három nap a fővárosban, Kairóban telik. Az útikönyv (Lonely Planet) szerint Kairó az arab kultúra vibráló központja. És ez így igaz. Az épületek és az utcakép egy meglehetősen lerobbant budapesti kerületre emlékeztet, ahol a kezdő turistának örökösen az a benyomása támad, hogy valaki épp most akarja leütni. Az emberek alapból szemetelnek, az autósok non-stop nyomják a dudát, a taxik hemzsegnek (minden harmadik autó taxi), a müezzinek üvöltenek.

Kairó hatalmas, de az emberek között nincs távolság. Egy európainak lehetetlen úgy sétálnia az utcákon, hogy ne invitálnák be boltokba ("kámon, májfrend!"), hogy ne szólítanák le ("verjúfrom?"), hogy ne üdvözölnék ("velkám!"). A közbiztonság pedig csak az utcasarkokon posztoló fegyveres katonák látványa miatt vált ki bennünk némi Bejrút-féle háborús fílinget. Valójában Kairó ezerszer biztonságosabb, mint a nyugat-európai nagyvárosok, erre három hét után esküdni mernék.

Ha valaki a város sűrűjébe szeretné vetni magát, akkor érdemes elvegyülnie az iszlám Kairóban. Ha érdeklődő típus és nem riad vissza az arabok zavarónak tűnő barátkozásától, akkor ebben a templomokkal és bazárokkal zsúfolt városrészben tényleg részese lehet az üzlettől mentes arab vendégszeretetnek. Ha szerencséje van, akkor még ebédre is meghívhatják vadidegenek.

A Boss és ,,velkámjai"

Kávézó Kairóban
Ha már Egyiptomban voltunk, az első napokban feltétlenül meg akartuk nézni a Kairótól kb. húsz percnyi autózásra (buszozásra) található gizai piramisokat. A taxit mellőztük, jobb szerettük volna a helyi közlekedési alternatívákat kihasználni. Azt tudtuk, hogy honnan indul a Gizába vezető busz, de azt már kevésbé, hogy a buszmegállóig legalább négy, angolul jól beszélő, magukat egyetemistáknak definiáló, olcsó tevetúrát ajánló fiatal botlik belénk. Egy határozott nemmel végül sikerült leráznunk őket, legalábbis azt hittük. A buszmegállóban aztán ismét szóba elegyedtünk egy fiatalemberrel, aki állítása szerint Gizában lakik, tartsunk hát vele.

Mivel tevetúráról egy rohadt szó sem esett, naivan követtük kedves barátunkat. Gizában a srác egy külvárosi nyomornegyed teveszarral gazdagon tarkított poros utcáján vezetett végig. Már éppen meg akartuk köszönni egyiptomi barátunk segítőkészségét, amikor egy gengszterfilmekből ismert napszemüveges, ,,Boss" becenévvel megáldott keresztapás kaliberű pofa széttárt karjai és hangos velkámjai között találtuk magunkat.

Ekkor már világossá vált, hogy összeesküvés áldozatai lettünk, s itt is tevetúrába akarnak beszervezni minket. Ha az útikönyvet részletesebben is elolvastuk volna (ahol írva vagyon, hogy a tevetúráért maximum 10 egyiptomi fontot lehet kérni), akkor nem mentünk volna bele a fickó fejenkénti 55 fontos árajánlatába (kb. 15 dolcsi), ami egy másfél órás tevegelést jelentett, beleértve a piramisok megtekintését. Úgy gondoltuk, hogy a belépők amúgy is kitennének 20 fontot, és Egyiptomban vétek kihagyni a tevegelést.

Micheal Jackson, a teve

Szívás Kairóban
A Boss kivezetett minket sötét irodájából és egy alibabaszerű, kék burnuszba öltözött vezetőnek mutatott be, akit Mohamednek hívtak. (Egyiptomban a férfiakat Mohamednek, Ibrahimnak, vagy Ahmednek hívják.) Mohamed nyájasan mosolygott, s az ,,I make you happy, you make me happy!" Britney Spearsesen hangzó szövegével tudtunkra adta, hogy a menet végén még ő is igényt tart a pénzünkre. Ebben a pillanatban eszméltünk rá, hogy arab barátaink ismét palira vettek bennünket. Két tevével indultunk útnak (az egyiket Micheal Jacksonnak hívták), s Mohamed minden ötödik másodpercben megkérdezte tőlünk, hogy hepik vagyunk-e, amire mi kényszeredett igennel válaszoltunk.

Amikor vezetőnket arra kértük, hogy ne száz méter távolságból csodáljuk meg a piramisokat, hanem menjünk teljesen közel hozzájuk, akkor esett csak le a tantusz, hogy bizony, jegyünk az nincsen, a Boss és Mohamed haverja ezt elsumákolta előttünk. Ők bizony feketén dolgoznak. A túra végén ,,Make me happy" szólamú vezetőnk egy elhagyatott helyen kijelentette, hogy ő bizony 40 dollárra tart igényt, aminek hallatán Bálint barátom majdnem leesett Micheal Jacksonról. Végül pár dolcsiba megegyeztünk.

Libanoni üdvözlet Dórának

Ez volt a holtpont: ettől kezdve bruszviliszesen kemény arckifejezéseket vágva nem ismertünk kegyelmet, ahol tudtunk alkudtunk és spagettihez hasonló testalkatunk ellenére is igyekeztünk olyan benyomást kelteni, mint a Rejtő-regények légiósai. Talán így történhetett, hogy a kairói Dahab Hotelban nagyon jó viszonyba kerültünk egy libanoni üzletemberrel, aki elmondása szerint a nyolcvanas években Svájcba járt lehallgató-berendezéseket és fegyvereket vásárolni, hogy a libanoni-izraeli háborúban hasznosítja azokat.

Magyarul is kotyogott valamit, mivel a kilencvenes évek elején Budapesten tevékenykedett. Sokat mesélt a budapesti titkárnőjéről, Dóráról, akinek ezúton adom át több nyelven beszélő gyanús barátunk szívélyes üdvözletét. A fickó nevét nem írom le, dolgozzanak csak a Mosszad ügynökei, azért fizetik őket...:)

(folyt. köv.)

A következő részben jól alakulnak a dolgok: hőseink egy nem mindennapi szépségű oázisban ismerkednek a berberek szigorú vallási szokásaival, egyikük rövid ideig szert tesz néhány fanatikus iszlámista programozó-ismerősre és rájön: a sivatag belsejében szélsőséges beszélgetőpartnereinek nem feltétlenül kellene kifejtenie a témához kapcsolódó véleményét. Ezután Luxorba veszik az irányt, ahol elsajátítják az alkudozás művészetét.