Miklós
-7 °C
2 °C

Powell kommunikálna Phenjannal

2002.12.30. 18:55
Colin Powell amerikai külügyminiszter az Észak-Koreával szembeni politikán enyhítve jelezte, hogy Washington nem hivatalos formában hajlandó szóba állni a phenjani kormánnyal.
Az amerikai külügyminiszter vasárnap este több amerikai tv-társaságnak is nyilatkozott. Közölte, hogy az Egyesült Államok nem tervez katonai fellépést Észak-Korea ellen, s még csak válságnak sem volt hajlandó minősíteni Phenjan bejelentését a jongbjoni atomerőmű újraindításáról, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelőinek kiutasításáról. Powell válság helyett "súlyos helyzetről" beszélt. Jelezte, hogy az amerikai kormány keresi a "kommunikálás" módját Phenjannal, noha elveti a közvetlen tárgyalások lehetőségét, ami engedmény lenne a provokációval szemben, a kötelezettségek megszegésének a megjutalmazása.

Az ABC televízióban Powell hangsúlyozta, hogy a kormánya más a politikát követ, mint a Clinton-kormányzat, amely annak idején támadást helyezett kilátásba a jongbjoni nukleáris létesítmény ellen. Powell kijelentette: mi nem mondjuk meg, hogy mit teszünk, vagy esetleg nem teszünk.

Nem tudnák megvédeni a környező országokat

A The New York Times hétfői száma szerint George Bush amerikai elnök és tanácsadói arra a következtetésre jutottak, hogy Észak-Korea határozott figyelmeztetése csak a válság érzetét keltené, amit Phenjan szeretne és Washington el akar kerülni. A kormány Phenjan gazdasági elszigetelésének a stratégiáját választotta, ami azonban mind az ellenzéki demokratákban, mind pedig a republikánusokban kételyeket ébreszt. Richard Lugar indianai republikánus szenátor, aki a januárban összeülő új kongresszusban a szenátus külügyi bizottságának elnöke lesz, az NBC televíziónak nyilatkozva válságnak nevezte az észak-koreai fejleményeket. Lugar szerint a tárgyalások elkerülhetetlenek, folytassák azokat közvetlenül vagy közvetve.

Az elnök több nemzetbiztonsági tanácsadója is úgy nyilatkozott, hogy Powell vasárnap egyszerűen csak a katonai realitásoknak adott hangot, annak a felismerésnek, hogy az Egyesült Államok nem tudja hatékonyan megvédeni Dél-Koreát vagy Japánt egy észak-koreai ellentámadástól, ha lebombázza a jongbjoni nukleáris létesítményeket.

Konkurens diktatúrák

Washington mindenesetre magyarázkodásra kényszerül: miért vonultat fel csapatokat Irak közelében, miközben az ENSZ fegyverzetellenőrei akadálytalanul folytathatják tevékenységüket, miért hirdet türelmes diplomáciát ugyanakkor egy másik ország esetében, amely kiutasította a NAÜ ellenőreit és bejelentette, hogy haladéktalanul újraindítja a plutónium előállítására alkalmas atomerőművét.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!