Mária
-6 °C
-2 °C

Újabb helyszíneket kerestek fel a fegyverzetellenőrök

2003.02.17. 22:07
Az ENSZ fegyverzetellenőrei Irakban hétfőn felkerestek 13 helyszínt és kikérdeztek egy iraki tudóst. Egy U-2-es amerikai kémrepülőgép első ízben repült át Bagdad beleegyezésével az ország több területe fölött, ami újabb jelentős engedmény iraki részről.
- A Nemzetközi Atmenergia-ügynökség (NAÜ) magánbeszélgetést folytatott egy vezető iraki mérnökkel, akinek szerepe volt 81 milliméteres alumíniumcsövek iraki beszerzésében - közölte Hero Ueki ENSZ-szóvivő Bagdadban. A szakértők azt gyanították, hogy a csöveket Irak atomfegyverek gyártásához szükséges urániumdúsítás céljára vásárolta.

Az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) és a NAÜ-nek a szakemberei összesen 13 gyanúsnak ítélt helyszínre látogattak el hétfőn, köztük a fővárostól északnyugatra lévő al-Amín rakétagyárba, az al-Fatah rakéták alkatrészeit gyártó al-Aszma üzembe és az asz-Szamud rakétagyárba.

Vegyianyagmintákat vettek

Az UNMOVIC egy vegyi egysége az al-Muthanna üzemben vizsgálódott mustárgáz megsemmisítésével összefüggésben, és vegyianyagmintákat vett elemzés céljára. Egy másik UMNOVIC-csapat Bagdadtól északnyugatra az al-Záhif al-Kabír vegyigyárat kereste fel, egy biológusteam pedig helikopterrel a Kirkuk közelében fekvő al-Huvijába repült.

Egy NAÜ-csapat a fővárostól északra lévő Szamaraa térségében sugárzásméréseket végzett, más egységek pedig az al-Nida és a Tho al-Fekra hadiüzemben, valamint az Um al-Marik gyárban vizsgálódott. A Bagdadtól szintén északra fekvő Moszul mellett egy lőszerraktárat tekintettek meg.

Beengedték az U-2-est

A bagdadi külügyminisztérium közleménye szerint hétfőn egy U-2-es amerikai kémrepülőgép először hajtott végre repüléseket az ország több térsége fölött. Az ENSZ-ellenőrök munkáját támogató felderítő művelet 4 óra 20 percen át tartott. A bagdadi kormány egy ideig nem engedélyezte az U-2-esek felderítő útjait, majd a múlt héten engedett az ENSZ-ellenőrök egyik fő követelésének - utal rá az AP.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!