Natália
-3 °C
7 °C

Súlyos emberi jogi visszaélések a világban

2006.03.08. 20:37
Az emberi jogokat a világ hét országában korlátozták, illetve sértették meg tavaly súlyosan az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló, szerdán közzétett jelentése szerint, amely a hét közül is Iránt és Kínát emeli ki a leginkább.

Iránon és Kínán kívül Észak-Koreában, Burmában, Zimbabwében, Kubában és Fehéroroszországban "a hatalom olyan vezetők kezében összpontosul, akiknek nem kell elszámolniuk tetteikkel" - szögezi le a jelentés. A teheráni kormány korábban is rossz "bizonyítványa" tovább romlott a jelentés szerint, amely a jogsértésekre és a demokrácia hiányára példaként említi, hogy mintegy ezer jelöltet kizártak a júniusi elnökválasztásból. Folytatódnak a gyorsított bírósági eljárást követő kivégzések, amelyeknek áldozatai között fiatalkorúak is vannak. Továbbra is gyakorlat az elítéltek megcsonkítása, a foglyok kínzása, emberek eltüntetése, a hatalomhoz kötődő, önbíráskodó csoportok tettei.

A kínai kormány tavaly is "súlyos visszaéléseket követett el, még több embert zaklatott, börtönzött be, mint korábban, illetve korlátozta a médiát, beleértve az internethasználatot is - olvasható a jelentésben, amelyet immár harmincadik éve adott ki a külügyminisztérium.

Erős bírálat

Vannak gondok Magyarországon is
Magyarországon általános az állampolgárok emberi jogainak a tiszteletben tartása, néhány területen azonban akadtak gondok az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló, szerdán közzétett jelentése szerint.
Részletek>>>

A kiemelteken kívül erős bírálatot kapott még jó néhány ország. A jelentés szerint a szíriai kormány továbbra is maga irányítja a biztonsági erőket, amelyeknek tagjai számos súlyos emberi jogsértést követtek el 2005-ben. A washingtoni jelentés megemlíti, hogy az ENSZ vizsgálata szerint magas rangú szíriai tisztségviselők gyilkoltatták meg Rafík Haríri volt libanoni kormányfőt februárban.

Az iraki kormány emberi jogi erőfeszítéseit hátráltatták a lázadók, a terroristák és a közönséges bűnözők cselekményei, illetve a síiták és a szunniták közötti ellentétek, összecsapások.

Az egyiptomi kormány továbbra is csak alig tartja tiszteletben az emberi jogokat, amit jól érzékeltet a rendkívüli állapot folytatólagos fenntartása, a bebörtönzöttekkel szembeni kegyetlenkedések, a börtönbeli halálesetek. A szeptemberi többjelöltes elnökválasztást a nemzetközi közösség nagy része jelentős előrelépésként értékelte, de árnyékot vetettek rá a csalások és az alacsony részvétel.

Javult a helyzet

Oroszország tekintetében "tisztán látszik az a tendencia, hogy a kormánytisztviselők egyre kevésbé számoltathatók el a nép előtt" - állapítja meg a jelentés. "A Balkánon az utóbbi években érezhetően javult az emberi jogok és a demokrácia helyzete, illetve erősödött a törvényesség, ami a térség még stabilabbá és biztonságosabbá válását idézte elő" - szögezik le a külügyminisztérium szakértői.

Az afrikai nagy tavak vidékén - a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, Burundiban és Ugandában - tavaly összességében kevesebb erőszakcselekmény történt, és az emberi jogok helyzete egyértelműen javult, aminek köszönhetően több tízezer elmenekült, elűzött lakos tért vissza különösen Burundiba - írják.

A külügyminisztérium évenkénti jelentésében minden országot megvizsgál, kivéve magát az Egyesült Államokat, amelyet az utóbbi időben igen sok bírálat ér az emberi jogok megsértése vádjával, különösen a guantánamói börtöntáborban fogva tartottak helyzete miatt. Ennek ellenére a jelentés megjegyzi, hogy az országnak még "nagy és nehéz utat kell megtennie a szabadsághoz és az igazságossághoz vezető úton".