Honnan van a bárány? Kié volt a marha?

A gourmet boltban az Európai Parlament által szervezett sajtótájékoztató központi témája az unióban tervezett mezőgazdasági és gazdasági kérdések mellett az élelmiszerbiztonság és -címkézés voltak,  hasznos tanácsokat pedig Magyarország egyik legnagyobb szakácsa adott.

Az élelmiszer-címkézés törvénytervezetét az Európai Bizottság készítette el még 2008-ban. A tervezetben azt javasolták, hogy a címkéken több információ legyen a termékben található só, cukor, zsír és szénhidrát mennyiségéről csakúgy, mint az adott étel energiaértékéről. A már létező szabályokat, melyek kötelezővé tették az allergén anyagok feltüntetését a csomagolt termékeken, az éttermekben árult ételekre is kiterjesztenék és kötelező volna ráírni a címkére azt is, honnan származik a termék. Ezt a csomagot tárgyalja az EP júliusban.

Honnan van a sertés?

„A mai napig nehéz kideríteni, hogy honnan jön az áru. Például magyar sertéseket Spanyolországban akasztanak fel, majd visszahozzák a húst. Egyszerűen nem értem, miért kell nekem a magyar mangalicát drágábban megvennem, csak azért, mert ott akasztották fel és nem itthon. De ugyanez a helyzet a Franciaországban vásárolt, első osztályúként árult libamájjal, amit 18-20 ezer forintért vehetek meg itthon, holott nagy részben magyar” – szemléltette a származás kérdésének hátulütőit Segal.

„A legnagyobb gond ma egy magyar étteremben az, hogy jó minőségű élelmiszert szerezzünk, mivel a nagy éttermekben feldolgozott alapanyagoknak csupán 20 százaléka magyar. Ez borzasztóan kevés, mi pedig sok erőfeszítést teszünk, hogy magyar termelőktől tudjunk vásárolni, de nincs könnyű dolgunk. Az áruról ugyanis a legtöbbször csak azért tudjuk, hogy innen vagy onnan származik, mert a termelő azt állítja. Vagyis innentől kezdve minden hagyma makói, még ha egyáltalán nem onnan, hanem például Kínából származik, akkor is."

A törvénytervezet ezen is segítene, ugyanis az új szabályok büntetnék, ha valaki megtévesztő címkét tesz a termékére, vagy ha nem tünteti fel a teljes összetételt. Szankcionálnának akkor is, ha az ételt csak utánoznák, vagyis például rendes sajt helyett növény zsíradékból készültet adnának el ugyanolyan néven. Külön címkéznék, ha az adott termék kóser lenne.

Egyes élelmiszerek esetében már most is kötelező feltüntetni, melyik országból származnak. Ilyen a marhahús, a méz, az olívaolaj, vagy épp a friss zöldségek és gyümölcsök. Az EP-képviselők mindezt kiterjesztenék a disznó, bárány, kecske és baromfihúsokra is, illetve minden friss ételre, tejtermékre és az ételekben használt baromfira, halra is.

A séf szerint a jövő reménysége az lenne, ha nem csak a csúcséttermekben tudnánk biztosan, hogy halászták vagy horgászták azt a halat, amit eszünk, hanem az útmenti csárdában is tudhatnánk, honnan származik az az étel, amit elénk raknak, mondta a sztárszakács.

Számít az évjárat, a frissesség

A bolt alagsori részében Segal Viktor az egyik polcról véletlenszerűen leemelt üveges tonhallal szemlélteti, miért nem mindegy, honnan vásárolunk.

„Amikor valaki vásárol, az a legfontosabb, hogy valóban friss árut vegyen. Ha például halat veszek, nagyon nem mindegy, hogy azt Norvégiában fogták ki szerda este, és ideér csütörtök reggelre, vagy már több mint kétnapos. Ha ugyanis én még két nappal később adom el, akkor az már egy négynapos hal. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha megbízható emberektől, szállítóktól vásárolsz".

Fogalmunk sincs, mennyi sót és cukrot eszünk

Segal szerint azt is kötelező lenne feltüntetni az alapanyagokon, vagy ételeken, hogy tartalmaznak-e allergén anyagot, és tudatni kellene a vásárlókkal azt is, mennyi cukrot és sót tartalmaz egy adott termék.

Ezt oldhatná meg az Európai Parlament által tervbe vett, kötelező címkézés az élelmiszereken, melyről júliusban szavazhatnak a képviselők. Az EP ugyanis az eredeti javaslatot azzal egészítette ki, hogy minden, az összetétellel kapcsolatos információt is feltüntetne az élelmiszereken, tízdekás vagy decis mennyiségekre lebontva, hogy a fogyasztó jobban meg tudja határozni, mennyi zsírt vagy cukrot juttatott be szervezetébe és ez hogy viszonyul a javasolt napi bevitelhez.

„Ez nemcsak mint vendéglátónak, hanem mint vásárlónak is gondot okoz, és az emberek többsége, még ha szeretne is odafigyelni erre, akkor sem tud igazán, mert nincs ráírva a termékre a só és cukor mennyisége. Pedig itt már nem arról van a szó, hogy három kanállal több cukrot iszunk-e a kávéhoz, mert ma már olyan dolgokban is van cukor, amire soha nem is gondolnál. Így pedig egyszerűen hihetetlen mennyiségű cukrot és sót fogyasztunk úgy, hogy nem is tudunk róla.”

Segal ugyanakkor az új szabályozással kapcsolatban borúlátó: „A baj az, hogy a vásárlók a legtöbbször nem tudják, vagy nem akarják elolvasni a címkét, annyira apró betűkkel van rajta az összetétel. Másrészt egy anyag egészen máshogy is el lehet nevezve, egy helyen számot, a másik helyen nevet használnak rá, így sokszor három-négy féle elnevezést kéne ismernünk ahhoz, hogy értelmezni tudjuk.”

Nem fogjuk észrevenni a változást

Segal szerint, ha az EP megszavazza a kötelező címkézést, az összetétel kiírását vagy épp az allergén, génkezelt termékek jelölését, a mindennapok során nem fogja befolyásolni eddigi szokásainkat.

„Nem sokat veszünk majd észre mindebből, mert az átlag magyar vásárlónem olvassa el, ami rá van írva a termékre. De ha már annyit elérünk, hogy csak annyit tud, mennyi só vagy cukor van az adott termékben, már az is valami. Plusz költségekkel remélhetőleg nem fog járni a dolog, hiszen végeredményben csak két sorral többet nyomtatnak az eddigi szöveg mellé. Az éttermekben viszont minimum az allergén anyagokat fel kéne tüntetni az étlapon az ételek mellett, mert míg a teljes összetételre nincs igény, addig erre igen."