Szanyi sógornője is az EP-ben kapott állást

DSC 5730
2014.10.05. 08:31
A szocialista politikus már a májusi EP-kampányban is megmondta, hogy „az MSZP gondolkodását kizárólag a családok biztonsága vezérli”. Nem vettük komolyan, pedig tényleg így van!

Úgy tűnik, Szanyi Tibornak még tanulnia kell a Brüsszelben rászakadt lehetőségek visszafogott kezelését. Miután ugyanis az EP-képviselő egy elvesztett magánfogadás miatt közpénzen utaztatott ki Gój motorosokat (köztük az MTVA egyik műsorvezetőjét) Brüsszelbe, úgy értesültünk, hogy

Szanyi a sógornőjét is felvette gyakornoknak.

Európai Parlamenti forrásaink szerint Szanyiné testvére 5 hónapos szerződéssel van Brüsszelbent,és  havi 1300 eurót keres. Ez a javadalmazás uniós viszonylatban nem számít kiemelkedőnek.

A hatályos szabályok szerint az EP-képviselők maguk választhatják meg asszisztenseiket, azonban 2009 óta él az az alapszabály, hogy nem foglalkoztathatják közeli rokonaikat munkatársként, és az asszisztensekkel kötött szerződéseknél is kerülni kell minden összeférhetetlenséget. Ez a kitétel ugyan betű szerint nem vonatkozik a sógornőre, de azért mégiscsak felvet egy-két etikai kérdést.

Ezekről megkérdeztük magát Szanyi Tibort is, ő csak annyit mondott, sógornője valóban Brüsszelben dolgozik.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.