Orsolya
7 °C
17 °C

Hága: Túl nagy figyelmet kap Šešelj

2014.11.28. 09:01
Túl sok figyelem övezi a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešelj szerb politikus kijelentéseit és tetteit – jelentette ki Szarajevóban az MTI szerint Theodor Meron, a hágai Nemzetközi Törvényszék elnöke.

Az ügyben megszólalt a szerb miniszterelnök is, aki nehezményezte, hogy az Európai Parlament csütörtökön elfogadott egy határozatot, amellyel felszólítja a hágai törvényszéket, hogy vizsgálja felül a radikális politikus szabadlábra helyezésére vonatkozó döntését, illetve elítéli Szerbiát, amiért az „politikai és jogi értelemben nem reagált megfelelően Šešelj visszatérésére”.

Bizonyára nagyon boldog

Theodor Meron a Nezavisne Novine című boszniai napilap beszámolója szerint úgy fogalmazott: meg nem érdemelt sajtófigyelmet kap az ultranacionalista politikus, akit súlyos egészségügyi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadon engedtek Hágából. Hozzátette: Šešelj bizonyára nagyon boldog, hogy ekkora érdeklődés kíséri tevékenységét.

Emellett azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel Šešelj jelenleg Szerbiában tartózkodik, és az NT nem szólhat bele egy önálló állam ügyeibe, ezért a szerb hatóságok dolga lenne szabályozni Šešelj nyilvános megszólalásait.

Meron elmondta, hogy sok félreértés van a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének szabadon bocsátásával kapcsolatban, de alá kell húzni, hogy a testület kizárólag „humanitárius okokból” – tekintettel súlyos egészségügyi állapotára – engedte ideiglenesen szabadon.

Šešelj első nyilvános megszólalásában árulónak nevezte a belgrádi vezetést, és emlékeztetett arra, hogy Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic kormányfő is az ő tanítványa és követője volt még néhány éve. 

Kettős beszéd

Šešelj hazatérése előtt a szerb kormány kezességet vállalt arra, hogy vádlott a szabadon bocsátást követően nem léphet majd kapcsolatba tanúkkal vagy áldozatokkal, és azonnal visszatér Hágába, ha a bírói testület ezt kéri.

Šešelj ugyanakkor csütörtökön megismételte korábbi kijelentését, miszerint nem tér vissza önként Hágába, s ha erre szükség lesz, akkor a szerb elnöknek és a miniszterelnöknek kell majd őt letartóztatnia és kiadnia.

Közben az Európai Parlament is elfogadta csütörtökön azt a határozatot, amellyel felszólítja a hágai törvényszéket, hogy vizsgálja felül a radikális politikus szabadlábra helyezésére vonatkozó döntését. Az EP elítélte a szélsőséges szerb pártvezető háborúra uszító gyűlöletbeszédét, s azt a szándékát, hogy Szerbiát letérítse az európai útról, illetve Szerbia szemére vetette, amiért az politikai és jogi értelemben nem reagált megfelelően Šešelj visszatérésére.

A 60 éves Šešelj majdnem 12 évet töltött Hágában, de ügyében nem született ítélet. 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, pere azonban csak 2007-ben kezdődött. Mindvégig maga látta el védelmét, minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. A többi között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért.

Šešeljről szóló elemző cikkünket itt olvashatja. Helyszíni videónkat itt nézheti meg, folytatás itt.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.