Árpád
3 °C
12 °C

Schulz: Aszad nem maradhat hosszú távon hatalmon Szíriában

2015.11.08. 11:33
Kulcsfontosságú szakaszba léptek az Európai Unió és Irán kapcsolatai a Teherán és a nagyhatalmak közti atommegállapodás megkötése után – közölte Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az MTI szerint.

„Immár ennek a megállapodásnak a végrehajtási szakaszában vagyunk, és ennek a szakasznak a végén kinyílhat az ajtó a gazdasági együttműködés és a pozitív gazdasági fejlődés előtt” – mondta Schulz Teheránban tett látogatásán.

Az Európai Unió október közepén jelentette be, hogy elfogadta az Irán elleni szankcióinak feloldásához szükséges jogi háttérintézkedéseket, bár azt is közölte, hogy a Teheránra vitatott nukleáris programja miatt kivetett gazdasági büntetőintézkedések eltörlése csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránról szóló jelentésének decemberi közzététele után léphet életbe.

Aszad nem maradhat

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között júliusban létrejött atomalku célja annak garantálása, hogy Irán nukleáris programjának ne legyen katonai dimenziója, amiért cserébe a perzsa állam az ellene hozott nemzetközi szankciók feloldására számíthat.

Az EP elnöke sajtótájékoztatóján kitért Irán „kulcsfontosságú” közel-keleti hatalmi szerepére is, és üdvözölte, hogy Teherán részt vett a szíriai válság megoldását célzó legutóbbi nemzetközi találkozón, amelyen 17 ország képviseltette magát. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a Teherán támogatását élvező Bassár el-Aszad szíriai elnök nem maradhat hosszú távon hatalmon.

Az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni ugyanakkor Schulz-cal közös sajtótájékoztatóján erre reagálva azt mondta, „a térség kritikus problémáit egy személyre szűkíteni stratégiai hiba”. Ő azt hangoztatta, hogy elsősorban a terrorizmus elleni harcra kell összpontosítani a Közel-Keleten.

Martin Schulz az iráni parlament meghívására tett egynapos látogatást Teheránban, az EP elnökei közül elsőként.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.