Hedvig
7 °C
23 °C

Ez nem a Rettenthetetlen 2.

2016.12.22. 07:16 Módosítva: 2017-01-27 00:41:30
Skócia nem az elszakadásra játszik Angliától. A drámázás helyett inkább meg kell nyugodni, és kialkudni egy megállapodást, ami mindkét nemzetnek jó, mondta az EUrologusnak egy skót nemzeti párti és egy konzervatív skót EP-képviselő.

A brexit-szavazáson résztvevők 52 százaléka úgy döntött júniusban, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Az eredmény meggyőző volt, de a skótok joggal érezhetik, hogy a náluk sokkal népesebb Anglia döntött az ő sorsukról is, ugyanis Skóciában éppen ellenkező eredmény született: a maradáspártiak győztek, fölényesen, 62 százalékkal.

„Skóciában mindegyik párt a maradás mellett kampányolt. Nem is az eredmény miatt aggódtunk, inkább az volt a gond, hogy nehezen tudtuk az embereket meggyőzni, hogy érdekelje őket ez a szavazás” – mondta az EUrologusnak Alyn Smith, a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt európai parlamenti képviselője. A 67 százalékos részvételi arány végül el is maradt a 72 százalékos országos átlagtól.

A kilépés legnagyobb híveiből álló, bevándorlásellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártnak (UKIP) nincs képviselője Skóciában sem az edinburgh-i parlamentben, sem önkormányzati szinten. Mindössze egy EP-képviselőjük van, aki utolsóként jutott be a területi listán.

Skóciában jobban szeretik a bevándorlókat?

„Nem tükrözte a UKIP kampánya a skóciai helyzetet, mert Skóciában nincs gond a bevándorlással – magyarázta Smith. – Egészen a közelmúltig mi voltunk azok, akik »exportáltuk« a lakosainkat. Minden egyes családot érint ez Skóciában, a sajátomat is. Nagybácsik Ausztráliában, másod-unokatestvérek Kanadában, Új-Zélandon. A nővérem Amerikában él.

Mind azzal nőttünk föl, hogy mivel a gazdaságunk nem teljesített túl jól, kivándoroltunk. Én Szaúd-Arábiában nőttem föl, mert az édesapám, aki építőipari munkás, 1979-ben elvesztette az állását, és ott talált munkát. Hogy az emberek Skóciában szeretnének letelepedni, és skót barátaik, barátnőik, férjeik, feleségeik vannak, ez fantasztikus! Szükségünk van az emberekre.”

„Skócia egy csodálatos, befogadó ország, de Nagy-Britannia is egy csodálatos, befogadó ország! – hívta föl a figyelmet Ian Duncan, a Konzervatív Párt skót EP-képviselője. – És sokkal többen költöztek az EU-ból Angliába, mint Skóciába.”

Ian Duncan
Ian Duncan
Fotó: ianduncan.org.uk

Az Egyesült Királyság több embert fogadott be Kelet-Európából, mint bármelyik uniós állam, és a brexit-döntés után még erősödött is a bevándorlás, mutatott rá. Ha kilépnek az EU-ból, Nagy-Britannia, és különösen Anglia akkor is népszerű célpont marad, ez nem fog megváltozni.

A lakosság fél százaléka az éves bevándorlás

Arányaiban ugyanannyian telepedtek le tavaly Angliában, mint Skóciában, a brit statisztikai hivatal adatai alapján. A 64,7 millió lakosságú Angliába 293 ezerrel több ember érkezett, mint ahány elköltözött (0,45 százalék), az 5,3 millió lelket számláló Skóciába 22 ezerrel (0,41 százalék). Van viszont egy óriási különbség: Angliában egy négyzetkilométerre átlagosan 413 ember jut, Skóciában 65. Nincs tömeg.

Egy 2013-as felmérés mégis azt mutatta, hogy Skóciában sem örülnek annyira az idegeneknek. A skótok többsége nem bánná, ha kevesebb bevándorló jönne, de csak 69 százalékuk gondolja így, miközben Nagy-Britannia többi részén 78 százalék ez az arány. 2015-ben pont ugyanannyian, 49 százalék gondolta úgy Skóciában, hogy csökkenteni kellene a bevándorlók számát, mint az Egyesült Királyságban átlagosan.

Egymillió ember szavazott a kilépésre Skóciában, és Alyn Smith ezt részben annak tudja be, hogy az országos tévé- és rádióadók, mint a BBC folyton a londoni politikát közvetítették. „Nigel Farage szerepelt a tévében minden áldott nap.”

Nem szakad még el Skócia, de felkészülünk rá

Nicola Sturgeon, a skót kormányfő hétfőn megerősítette, hogy népszavazást ír ki Skócia függetlenségéről, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, és Skócia nem maradhat az európai közös piac része. A skótok két és fél éve megszavazták, hogy nem akarnak elszakadni Nagy-Britanniától, de közben nagyot fordult a világ. „Nagyon sokan azért szavaztak az Egyesült Királyságban maradásra, mert hittek benne, hogy ez az EU-tagság, a stabil valuta, a stabil gazdaság megtartásának egyetlen módja. Ők most elárulva érzik magukat” – vélekedett Alyn Smith, aki a skót első miniszter párttársa.

Azt is világossá tette viszont, hogy ha egy mód van rá, nem akarnak elszakadni Angliától. „A függetlenségi javaslatot az asztalon tartjuk, mert ez kell ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket” – mondta. De a fő céljuk, hogy jogokat harcoljanak ki Skóciának, így legalább részben bent maradhassanak a közös piacban. Észak-Írország és Gibraltár is az Egyesült Királyság részei, és mindkét helyen nagyon fontos, hogy megegyezés szülessen a szabad mozgásról a határokon keresztül az Ír Köztársaság és Spanyolország felé. A Brit-szigeteken már most is vannak különleges státuszt élvező területek: a Man-sziget és a Csatorna-szigetek. Hasonló alapon Skócia is kaphat különleges jogokat.

„Az EU egy gyakorlatias, terjeszkedő szervezet, nem akar tagokat és területet veszíteni. Ők is szeretnék, ha megtalálnánk a módot a bennmaradásra.”

Az EU nem is tudja, mekkora szüksége van Nagy-Britanniára

Ian Duncan nem örül neki, hogy skót miniszterek Brüsszelbe járnak, és egy különleges Skócia-EU megegyezésről tárgyalnak az uniós vezetőkkel. A londoni kormány szigorúan tartja magát ahhoz, hogy amíg nem adják be a kilépési kérvényt, semmi helye hivatalos egyeztetéseknek. Duncan pártja kormányoz Nagy-Britanniában, de a skót nemzeti törvényhozásban ellenzékben vannak, és nem is nézik jó szemmel Nicola Sturgeon fenyegetéseit az elszakadásról.

„Minden próbálkozás, hogy az Egyesült Királyság egyes részei külön rendezzék a kapcsolataikat az EU-val, gyengíti a közös brit alkupozíciót – mondta Duncan. – Látszik, hogy az unióban néhányan dörzsölik a tenyerüket, hogy a brit kormányok nem tudnak egységesen föllépni.” Nincs is meg az alapja, hogy a saját szakállukra tárgyaljanak, magyarázza. „A londoniak is a maradásra szavaztak, akkor ők is kapjanak külön uniós szabályokat? Nem tudnék amellett érvelni, hogy London különleges elbánást érdemel, mert a londoni City egy fontos pénzügyi központ. Szerintem az a megállapodás, ami jó a City-nek, az jó Skóciának is.”

Az EU egyébként súlyos tévedésben van, ha azt hiszi, hogy ez a kilépés csak Nagy-Britanniáról szól, vélekedett Duncan. A kilépési szabályokat kisebb tagállamokra találták ki. Arra nem gondoltak, hogy az unió egyik alapországa fog kilépni. „Mi vagyunk az EU második legnagyobb befizetője, jócskán kivesszük a részünket a széndioxid-csökkentő környezetvédelmi programból, a miénk az unió legnagyobb aktív hadereje, a legkiterjedtebb és legkifinomultabb hírszerzése – sorolja. – Az EU-nak a kilépés után durván át kell szabnia a költségvetését. Ha európai cégek világszintű tőkepiaci üzleteket akarnak kötni, a kilépés után is Londonba kell jönniük.”

Csak nyugalom

„Per pillanat az egyetlen brit nemzet, amelyik biztosan az Egyesült Királyság része akar maradni, az éppen Skócia. Ezt tudjuk, mert a skótok népszavazáson eldöntötték. Angliának, Wales-nek és Észak-Írországnak nem volt rá esélye, hogy megmondják a véleményüket” – mondta Duncan. Alyn Smith is egyetértett: „Ez nem a Rettenthetetlen második része. Senki nem akar harcolni Skóciában.”

És most nézzék meg Alyn Smith júniusi beszédét Rettenthetetlen verzióban:

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.