Emil, Csanád
11 °C
26 °C

Új programmal támogatja az EU a fiatalok utazását

2017.03.28. 10:34
Eredetileg minden fiatalnak ingyen vonatutat szerettek volna EP-kéviselők. Egyelőre csak egy nagyon átalakított program lett belőle, de tovább próbálkoznak.

Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására. Az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével egyénileg vagy csoportosan legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik uniós tagállamból a másikba - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.

Erősen átalakították az eredeti javaslatot

A Move2Learn, Learn2Move nevű program az Európai Parlament tavalyi előterjesztésén alapul, amellyel 18 éves korában minden uniós állampolgár kapna egy bizonyos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító Interrail vasúti bérletet, de egy erősen átalakított változata, amivel egyelőre csak kevesebben férhetnek hozzá a programhoz, így a költségei is kisebbek.

A kezdeményezés a világ legnagyobb oktatói hálózatának számító eTwinningen keresztül valósul meg, amely Európa-szerte lehetővé teszi a tanároknak és a diákoknak, hogy egy online platformon közösen fejlesszenek ki projekteket. A kezdeményezés az eTwinningben részt vevő osztályokban tanuló, 16 évesnél idősebb diákoknak áll nyitva.

Az ingyenes utazást biztosító jegyeket országonként a legkiválóbb projekteknek ítélnek oda.

A nyertesek 2017 augusztusa és 2018 decembere között, az általuk kiválasztott időpontban utazhatnak csoportosan - iskolai kiránduláson - és egyénileg is.

Az eredeti javaslat annyival viszont bővült, hogy vonat helyett bármilyen közlekedési mód és társaság igénybe vehető (az InterRaillel az volt az egyik baj, hogy nincs is mindegyik tagállamban). Egyes közlekedési vállalatok speciális kedvezményeket is biztosítanak a résztvevőknek.

Közelebb hozza az európaiakat egymáshoz

„Az eTwinning sikerére építve e kezdeményezés lehetővé teszi a fiataloknak, hogy felfedezzék és személyesen megismerjék Európa különféle országait és kultúráit. Az Erasmus program elindulásának 30. évfordulója alkalmából létrejött kezdeményezés újabb kiváló példa arra, hogy a program igazi európai sikertörténet: közelebb hozza egymáshoz az embereket, akik így jobban megtapasztalhatják, mit jelent európainak lenni” - jelentette ki Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos.

Ujhelyi István, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke, a kezdeményezést elsőként felkaroló képviselők egyike fontos eredménynek nevezte a program megvalósulását, amely így „soktucatnyi magyar fiatalnak is lehetőséget biztosít majd az ingyenes európai utazáshoz”. „A tesztüzem tapasztalatai alapján a program még biztosan módosulni, bővülni fog a jövőben, de már bizonyosra vehető, hogy sikerül hosszú távú és fenntartható pályára állítani” - írta közleményében az MSZP-s képviselő. Szerinte a projekt „kiemelkedő fontosságú a populista gyűlölködés miatt szétfeszített európai közösségnek”, és felszólította a magyar kormányt a kezdeményezés támogatására.

Elszalasztott lehetőség

Az eredeti, interrailes kezdeményezést szintén felkaroló és az Európai Néppárt frakcióját vezető Manfred Weber viszont „elszalasztott lehetőségként” értékelte a bejelentést. „Az Európai Bizottság felhasználhatta volt a római szerződés 60. évfordulóját arra, hogy előálljon egy eredeti és ambiciózus javaslattal, amely újra fellelkesítette volna az embereket Európa iránt, amely egy új kezdet jele lehetett volna”. Az eredeti javaslat viszont „még közel sem tekinthető halottnak”. „Folytatjuk a harcot”, de „hosszú még az út, ugyanis meg kell győznünk az Európai Bizottságot és a tagállamok kormányait is” - mondta.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.