Gyöngyi
9 °C
9 °C

Önálló jogalannyá tennék a Balatont

2017.04.23. 23:23
Meglepő, kik fogtak össze az Európában példátlan kezdeményezés mögött.

Európai precedenst teremtve el kell ismerni a Balaton önálló jogalanyi státuszát, illetve a többi európai országban is hasonló szimbolikus kezdeményezéseket kell indítani. Ez áll abban a felhívásban, amit a Föld napja alkalmából küldtek európai parlamenti képviselőkhöz, balatoni, hazai és európai szervezetekhez.

A felhívást többek között a Védegylet Egyesület, Jávor Benedek (Párbeszéd) és Ujhelyi István (MSZP) EP-képviselő, valamint Szőcs Géza volt államtitkár írta alá.

A felhívás célja a legjelentősebb európai tavak és folyók alapvető jogainak elismerésére minden európai országban, összehangolva a jogot a kérdésben. „Saját életfeltételeink biztosításán túl azért is fontos ez, mert emberhez igazán méltó életet csak világunk alapvető értékeit tisztelve élhetünk” – írták.

A kezdeményezők szerint a nemzetközi folyónak számító Dunával szemben a Balatonnál elég Magyarország szuverén közjogi aktusa, amivel a világon először ismerhetnék el egy tó, mint ökoszisztéma önálló jogalanyi státuszát. Hasonlóra csak az indiai Gangesz és az új-zélandi Whanganui folyónál volt eddig példa,

„A fenntartható gazdálkodás emlegetése mindaddig jámbor óhaj marad, amíg szükséges jogi alapjait meg nem teremtjük” - áll a felhívásban. Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője szerint jogalanyiság nélkül nincsenek jogok, semmibe vehető bárki és bármi. Ha egy tó jogalany lehet, onnantól keletkezhetnek jogai, ami komoly szemléletváltást hozhat.

(MTI)

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.