Vendel
5 °C
20 °C

A lengyelek tiltakoznak a kvótaeljárás miatt

2017.06.18. 02:08
Miért csak három tagállam, köztük Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás, kérdezi a lengyel kormánypárt.

A lengyel kormánypárt interpellációt nyújtott be az Európai Bizottsághoz. Azt kérdezi, hogy a testület miért csak három EU-tagország ellen indított kötelezettségszegési eljárást az egyszeri menekültelosztási kvóta nem teljesítése miatt, miközben az összes tagállam mindössze 18 százalékban tett eleget vállalásának.

Az interpellációt Jadwiga Wisniewska nyújtotta be. A kormányzó Jog és Igazságosság európai parlamenti képviselője emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bíróságon éppen per van folyamatban a menekültáthelyezés miatt. Az ügyet Magyarország és Szlovákia kezdeményezte, mert szerintük az intézkedés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal. „Az Európai Bizottság miért nem várta ki a három tagország elleni jogi lépések megindításával a bíróság végleges döntését, mintegy előre ítéletet mondva annak törvényességéről?” – tette fel a kérdést Jadwiga Wisniewska. (Azért nem, mert szeptember végére kellene végrehajtani az intézkedést, de a jogilag nem halasztó hatályú pernek csak később lesz vége és egyébként sem túl meggyőző benne Magyarország.)

Hasonlóan érvelt a lengyel külügyminisztérium is a héten kiadott hivatalos közleményében. A tárca úgy értékelte, hogy a kvótaper vége előtt indított kötelezettségszegési eljárás a bírói testületre tett nyomásgyakorlásként értelmezhető. Varsó Budapest és Pozsony oldalán avatkozott be a perbe.

A Jog és Igazságosság politikusainak nyilatkozatai szerint az Európai Bizottság lépése nem oldja meg az európai migrációs válságot, viszont feleslegesen növeli a politikai feszültségeket az EU-n belül. Az uniós menekültelosztási politikát a lengyel kormány több tagja elhibázottnak minősítette.

(MTI)

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.