Jenő
3 °C
8 °C

Európai mozgalmat indít az MSZP lemondott alelnöke

2017.11.14. 16:02 Módosítva: 2017-11-14 17:43:35

Radikális Európai Demokraták (RED) néven új mozgalmat indít Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Az MSZP néhány héttel ezelőtt – Botka László visszalépése után – lemondott alelnöke ezt kedd délután Facebook oldalán jelentette be.

A hírről először az Atv.hu számolt be. Ahogy a lap írja, Ujhelyi István másfél évvel ezelőtt már létrehozott egy hasonló szervezetet, annak Európai Demokraták volt a neve. Ennek honlapján közéleti személyiségek és pártoktól független civilek fogalmazzák meg elképzeléseiket az Európai Unió jövőjéről. Az új kezdeményezés ettől függetlenül, de az itt publikálók javaslatait figyelembe véve építkezhet majd.

A RED célkitűzései szerint mélyebben integrált európai szövetségi rendszerre van szükség, hatékonyabb uniós eszközrendszerre a renitens tagállami kormányok normakövetésének kikényszerítésére, szociális felzárkóztatásra és egyenlő bérekre, az euró mielőbbi bevezetésére és az európai választók hatékonyabb bevonására a döntéshozatali folyamatokban.

Szélsőséges EU-ellenességgel szemben radikális EU-pártiság

Ujhelyi István fideszes politikusok eddigi EU-ellenes nyilatkozatait felolvasva vezette fel elképzeléseit "Ideje felébREDni" nevű tájékoztatóján. Az általa őrült beszédnek nevezett szélsőséges fideszes retorikával szemben radikális, Európa-párti válaszok szükségesek.

A béke, biztonság és stabilitás megőrzése miatt van szüksége Magyarországnak az Európai Unióra. Határok nélküliségre nemcsak nyugat felé, de Erdély, Kárpátalja és egy napon remélhetőleg a Vajdaság felé is

– mondta Ujhelyi.

Szerinte a magyaroknak el kell gondolkodniuk azon, hogy nem csak egy bankautomatához, hanem egy értékközösséghez is csatlakoztunk – utalva ezzel arra, hogy Magyarország nem elégedhet meg azzal, hogy élvezi az uniós támogatások előnyeit, részt is kell vennie Európa közös ügyeiben is.

Ujhelyi szerint persze az Európai Unió sem tökéletes, ami számos válságban megmutatkozott, ennek ellenére nincs jelenleg alternatívája:

ha Franciaországot vagy Németországot olyan politikusok irányítanák, mint amilyen Orbán Viktor, akkor ma Európa valószínűleg ismét a háború szélén állna.

Ujhelyi ígérete szerint, Facebook oldalán keresztül rendszeresen konzultál majd az érdeklődőkkel az Európai Parlament szavazásaival kapcsolatban, és figyelembe veszi majd a hozzá érkező észrevételeket.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.