Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Ne sírjatok értem, konzervatívok

2014.02.25. 15:24

Sir Tim Rice, a Jézus Krisztus Szupersztár és az Evita dalszövegírója a UKIP, vagyis a brit függetlenségi párt támogatója – adta hírül a Telegraph. A lap szerint Rice 7500 fontot, azaz 2,8 millió forintot adományozott tavaly az UKIP-nek, pedig korábban közismerten a konzervatívok támogatójának számított.

A hírt Stuart Wheeler, a párt pénztárosa megerősítette: „Örömmel jelenthetem be, hogy Tim Rice támogat minket″ – mondta. Sir Tim nem nyilatkozott az ügyben, de egy Sunday Times-interjúban elismerte: euroszkeptikusnak tartja magát, és érdekli az UKIP tevékenysége. „Szabadnak kellene lennünk, távol Európától″ – nyilatkozta.

A UKIP, vagyis a brit függetlenségi párt euroszkeptikus, jobboldali populista párt, melyet 1993-ban alapítottak, legfőbb programpontjuk az, hogy Nagy-Britanniának ki kell lépnie az EU-ból. A párt saját magát demokratikus, libertariánus és nem rasszista pártnak tartja (a legismertebb szélsőjobboldali, rasszista párt az Egyesült Királyságban a nacionalista párt, azaz a BNP). Az Európai Parlamentben több mint 70 UKIP képviselő ül, a brit alsóházba azonban még sosem sikerült bejutniuk (a lordok házába igen).

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.