Nándor
6 °C
22 °C

Csáky Pál is előad a Kazinczy-napon

2014.11.07. 09:55
Kazinczy Ferencre emlékeznek Kassán pénteken, szombaton pedig a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon. Az MTI szerint a Kazinczy-napokat immár 46. alkalommal tartja a Csemadok kassai választmánya, a rendezvény célja most is, mint korábban, hogy felhívja a figyelmet az anyanyelv ápolásának fontosságára.

A kassai Csemadok Batsányi Köre kezdeményezésére a Kazinczy-napok eseménysorozata 1967-ben indult Kassán, ez volt a szlovákiai magyarság első magyar nyelvvel foglalkozó rendezvénye, amely rövidesen országos rendezvénnyé vált. Az állandó előadók között volt Lőrincze Lajos, Grétsy László, Deme László, Szathmáry István, Montágh Imre, valamint a legnevesebb csehszlovákiai magyar nyelvészek is részt vettek a tanácskozásokon.

Az idei Kazinczy-napok előadói között szerepel Csáky Pál európai parlamenti képviselő, Minya Károly nyíregyházi egyetemi tanár, Petővári Ákos miskolci tanár, Kónya Péter, az eperjesi egyetem tanára is.

A résztvevők a kassai programot követően a Magyar Nyelv Múzeumába látogatnak. A Sátoraljaújhelyhez tartozó településen a nyelvújító Kazinczy Ferenc mauzóleuma található.

Kazinczy Ferenc Érsemjénben született 1759. október 27-én, 1831. augusztus 22-én halt meg, az író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.