Szanyi Tibor bírálta a Szépművészeti Múzeum festménykölcsönzését

2016.02.16. 20:21

Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a Szépművészeti Múzeum festménykölcsönzését, írja az MTI.

A politikus a múzeum előtt tartott tájékoztatóján kifejtette: végzett egy „reprezentatívnak tekinthető felmérést” a képviselők, illetve a Európai Parlamentbe látogatók körében, és úgy látta, hogy tömegek érdeklődnek a 17.-18. századi festészet iránt. Ezért felvetette Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Baán Lászlónak, a múzeum főigazgatójának, hogy az EP épületeibe is kerülhetnének azokból a festményekből, amelyeket „nem tudtak a magyar kormányzathoz közel álló személyeknél elhelyezni”.

Hozzátette: „Habony Árpád minden bizonnyal szakmai tanácsokkal tudná segíteni ezt a folyamatot, hiszen ő maga már végigjárta ennek dolognak a hivatalos útját.”

Dr. Máriás

Botrányalbum - 150 festmény tanulságos és vicces tanmesével

MEGVESZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.