Malvin
9 °C
25 °C

Az EU szerint is kulcsfontosságú ágazat a turizmus

2016.03.08. 07:49
A turizmus az Európai Unió szerint is kulcsfontosságú ágazat, az EU GDP-jének 10 százalékát, az uniós munkahelyek egy tizedét adja, 13 millió embert foglalkoztat a terület – mondta a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. szervezésében rendezett konferencián Pelczné Gáll Ildikó EP-képviselő. A konferencia címe Vállalkozó nők, női vezetők a turizmusban és az idegenforgalomban Budapesten volt.

Pelczné Gáll Ildikó kijelentette, a turizmus olyan terület, ahol a női foglalkoztatásnak van jövője, rendkívül intenzíven növekszik 2010 óta a női foglalkoztatottak létszáma a szférában. Az Egyesült Királyságban 63 százalék, Franciaországban 50, Spanyolországban 41, Olaszországban 39 százalék a női foglalkoztatottak aránya a turizmusban, mégpedig azért, mert ez a terület biztonságos, kiszámítható, rugalmas, jó kereseti lehetőséget nyújt, jobban össze lehet hangolni a munkahelyi és az otthoni tevékenységet és könnyebb megvalósítani a részmunkaidős foglalkoztatást is.

A konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, ebben az ágazatban döntő a nők foglalkoztatása, a vendéglátóipari szakszervezet szerint a női vezetők aránya 30 százalékos. Hozzátette: az unió 28 tagállama közül Magyarországon a 2 százalékos uniós átlagnál lényegesen gyorsabb ütemben, 7,4 százalékkal javult a nők foglalkoztatása 2010 és 2015 között.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a BVK továbbra is azon dolgozik, hogy hozzájáruljon a fővárosban működő vállalkozások segítéséhez, azok bővüléséhez, így Budapest fejlődéséhez.

Említést tett arról a mikrohitelezési rendszerről, amelyet a józsefvárosi önkormányzattal közösen fejlesztettek ki, és a lényege, hogy a helyi vállalkozásoknak 2,9 százalékos kamattal nyújtanak maximum 10 millió forintos hitelt. Kiemelte, hogy ezt a hitelt a női vállalkozók és a 40 év alattiak 2,4 százalékos kamattal vehetik fel.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.