EP-választás 2009

2009.06.07. 20:03
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kicsit visszahozta a szocialisták életkedvét, hogy a Gallup azt mérte, hogy hat embert küldhetnek Brüsszelbe. Márpedig annak itt mindenki nagyon örülne, ha csak az uniós képviselőik egyharmadát veszítenék el. Vidéki szocialisták is próbálják szárba szökkenteni a reményt, arról beszélnek, hogy olyan körzetekben nem látszott nagy szavazóköri mozgás, ahol elvileg a Jobbik bázisa lakik.

  • Kezd formálódni a pozitív mázzal leöntött vereségmagyarázat az MSZP székházban várakozó politikusok között. Az egyik eröltetett örömforrás, hogy most jól bebizonyosodott, hogy a Fidesz képtelen volt a beharangozott nagy tömegeket mozgósítani. E logika folytatása, hogy a nyolcmillió választónak negyven százaléka szavazott, azaz körülbelül 3,2 millió ember, akiknek a szocialista kalkulációk szerint maximum hetven százaléka támogatta a Fideszt. Így többen abban bíznak, hogy hitelesen elő lehet adni: a mintegy 2,25 millió szavazat nem olyan sok, azaz nem helytálló az az ellenzéki állítás, hogy az egész ország a balos kormányzat távozását akarja.

  • Az LMP-ben a többség az SZDSZ legyőzésében bízik. Felvetésünkre, hogy örömteli lenne-e az SZDSZ kiesése, Schiffer András annyit válaszolt: „Én ilyet nem mondhatok.” Schiffer kifogásolta, hogy az MTV-ben azt adták szájukba, hogy ők már a listaállítással is elégedettek.

  • cikkünk a témában:

    Az MSZP-szavazók intézték el az MSZP-t?

    Délután ötig valamivel kevesebben szavaztak, mint az öt évvel ezelőtti EP-választáson. A baloldali városokban és körzetekben sokkal kevesebben mentek el szavazni, mint a jobboldaliakban. A Jobbik a harmadik, az MDF és az SZDSZ sorsa néhány ezer szavazaton múlik. A két kispárt és a várhatóan nagy vereséget szenvedő MSZP számára a következő hetek a túlélésről szólhatnak. Bővebben >>>

  • Az európai parlamenti választásokon több országban a kormánypártokat büntették a világgazdasági válság leküzdésének elégtelenségéért, a Reuters brit hírügynökség elemzése szerint ez derült ki az utolsó, vasárnapi exit pollok eredményéből. Jóllehet általában a centrista erők megőrzik vezető helyüket a 736 fős parlamentben, a kormányzó pártok több helyen, így Lettországban, Görögországban és Írországban igen rosszul szerepeltek. Németországban ugyan Angela Merkel kancellár konzervatívjai most is a legnagyobb politikai tömörülést adják, de veszteséget kell elkönyvelniük.

    Még a választások előtt végzett közvélemény-kutatások a brit, spanyol, bolgár és magyar kormánypártok vereséget jelezték, és néhány tagállamban a szélsőjobb előretörésével is lehet számolni abban az esetben, ha a választási részvétel kicsi lesz. Bár az EP-választáson lesújtóan szereplő kormányoknak nem kell szembesülniük egyenes következményekkel, az valószínűsíthető, hogy nagy nyomás lesz rajtuk, hogy változtassanak programjukon vagy a kormány személyi összetételén, írja a Reuters. (MTI)

  • A pécsi időközi parlamenti választáson 47 százalékos feldolgozottság után a fideszes Kővári János 4086 szavazattal áll az első helyen, őt követi Tóth Bertalan (MSZP) 1705, Palancsa Gábor (Jobbik) 507, Szigethy Béla (MDF) 204 szavazattal. A kis részvétel miatt a választás érvénytelen, ismétlés két hét múlva.

  • Az idei magyarországi választási részvétel – fél hétig 34,9 százalék – a többi EU-tagállammal összehasonlítva nem tűnik különösen kicsinek. Szlovákiában a szombaton megtartott EP-választáson a választásra jogosultak 19,83 százaléka vett részt. Ez így is három százalékkal jobb eredmény, mint a szlovákok első, 2004-es szavazásán, akkor mindössze 16,9 százalék szavazott. 2004-ben kicsi volt a részvétel Lengyelországban (20 százalék), Észtországban (26 százalék) és Csehországban is (28 százalék).

    Németországban most az előrejelzés szerint 42,5 százalék körül mozog a részvétel. A 2004-es EP-választáson a legnagyobb részvétel Luxemburgban volt (91 százalék), Belgiumban a választók 90 százaléka ment el szavazni, Máltán 81 százaléka.

  • Horn Gábor kampányfőnök az SZDSZ székházában az újságíróknak úgy értékelte az eddigi eseményeket, hogy a várakozásoknak megfelelő lett részvételi arány. A megjelent közvéleménykutatási eredményekre, amelyek szerint az SZDSZ nem nyert mandátumot, nem akart reagálni, mondván, ezek még csak telefonos felmérések. A részvételi arányról szólva még hozzátette, hogy ez az arány jobban kedvez egy radikálisabb pártnak. Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy Fodor Gábor pártelnök kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha a párt nem jut be Európai Parlamentbe Horn Gábor azt mondta, hogy ezt tőle kell megkérdezni. Fodor Gábor egyelőre még nem érkezett meg a Gizella utcába.

     

  • A Fidesz központjában megjelent már pár híresség az EP-listáról, tudósítónk látta Schmitt Pált és Deutsch Tamást.

  • A párt Szilágyi Erzsébet fasori székházában nagy a csönd, politikusok sehol, már Herényi sem látható, aki egy ideig az újságírók között sertepertélt. Tudósítónk gyanút fogott, körbejárta a villát, talált is egy biztonsági őrök által őrzött hátsó kaput, de ott nem jutott be. Lehet, hogy ide bújtak a fórumos vezetők.

     

  • Az Index úgy értesült, hogy Fodor Gábor felajánlja lemondását, ha az SZDSZ nem jut be az európai parlamentbe. Az is elképzelhető, hogy fel sem ajánlja, hanem egyszerűen lemond még vasárnap este. A Szonda Ipsos és a Századvég legutolsó, vasárnap este 7 órakor nyilvánosságra hozott felmérése szerint az SZDSZ nem jutott be.

    DEGER20090607024
    Fodor Gábor szavaz
  • Elutasította a Tolna megyei területi választási bizottság a kampánycsendsértésre vonatkozó beadványokat, miután nem lehetett bizonyítani, ki követte el azokat, közölte a  bizottság elnöke. Kutas Sándor elmondta, hogy összesen öt beadvány érkezett Bonyhádról, Faddról, Szekszárdról, Bátaszékről és Dombóvárról, illetve többen telefonon jelezték a kampánycsend megsértését. A beadványok szerint a választókat telefonon buzdították arra, hogy szavazzon Fideszre, a Jobbikra vagy az MSZP-re.  Az érintett pártok elhatárolódtak a telefonos választási felhívástól. (MTI)

  • A Fidesz feljelentést tesz a rendőrségen kampánycsendsértés miatt, és felszólították a Magyar Telekomot is, hogy adja ki a vasárnapi telefonos kampány megrendelőjének adatait.

    03
  • „Azok a becslések, amik most napvilágot láttak, azokat különösebben kommentálgatni nem kívánom” – mondta Schiffer András, miután levették a hangot az m1 közvettéséről. A közvélemény.kutatásokkal szemben szerinte arra is van sansz, hogy mandátumot szerezzen az LMP és a Humanista Párt. „Szerintem felkerülünk a politikai térképre.”

  • Lélektani áttörést vár az estétől Várady Tibor, az LMP-Humanista Párt EP-listájának harmadik helyezettje. Tudósdítónk kérdésére, hogy ez pontosan mit is jelent, azt válaszolta, hogy nyilvánvalóan a bejutást vagy százezer szavazatot, de azt is, ha sikerült megelőzni valamelyik kispártot, vagy listán szereznek negyvenezer szavazatot, a megyékben meg kétezer-ötszázat. Várady, aki a Humansta Párt elnöke, elmondta azt is, hogy az LMP-vel kötött együttműködési megállapodásuk a mai napig szólt. Szerinte jól dolgoztak együtt, és szívesen folytatnánk a munkát.

  • Görögországban és Bulgáriában is az ellenzék győzött a felmérések szerint az EP-választáson. Görögországban a szocialisták, Bulgáriában egy parlamenten kívüli, csupán 2006-ban alakult, ám sok önkormányzatot vezető jobbközép párt nyert.

    Máltán szintén az ellenzék győzelme várható, ott ez baloldali diadalt jelent.

  • Választópolgárok tömegei jelezték reggel nyolc óta, hogy telefonos géphangok arra buzdították őket, hogy szavazzanak a jobboldalra, és a jövőben el kell számoltatni a baloldalt, mondta Nyakó István. Az MSZP-s szóvivő szerint az először Komárom-Esztergom megyéből induló telefonos hadjárat átterjedt Csongrádra és Békésre, majd az ország nagy részére. Az ezzel kapcsolatos kifogásoknak Nyakó szerint az OVB helyt adott, az MSZP vezetősége pedig büntetőfeljelntést tesz.

    03
  • Nagyon sok mindent nem tudunk még, összegezte Göncz Kinga a napot. A szocialista listavezető azt tudta, hogy a választási részvétel 36 százalékos, ami jóval alulmúlja az országgyűlési választások részvételi arányait, és egy csöppet az öt évvel előtti EP-választásét is. (Az Göncz szerint jelenthet némi vigaszt, hogy közép-európai mércével mérve azért jól teljesített Magyarország, a szlovákoknak például csak 17 százalékát érdekelte, hogy ki megy az unióba.) Göncz szerint a gyenge részvétel annak tudható be, hogy belpolitikai csatározássá változtatták az EP-választást, márpedig a távolmaradás azt jelenti, hogy a választók nem fogadták el, hogy belpolitikai következményei legyenek az EP-eredményeknek.

  • Az urnazárás előtt félórával összesített adatok még nagyobb részvételi különbséget mutatnak a főváros jobb- és a baloldali kerületei között. A legmagasabb, 56,01 százalékos részvételt a XII. kerületben regisztrálták, ettől alig maradt el 55,86 százalékkal a II. kerület. A másik végletet a XXI. kerület, Csepel jelenti 34,11 százalékkal, ennél alig volt magasabb a szavazók aránya Józsefvárosban: a VIII. kerületben 34,86 százaléknyian szavaztak.

  • A részvételi arány este fél hétkor Vas megyében volt a legnagyobb, 37,46 százalék, 79 752 szavazó. A legrosszabb részvételi arány Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, 29,86 százalék, ebben a megyében 96 460-an szavaztak. A fővárosban a szavazók 42,66 százaléka, 576 048 választópolgár szavazott 18.30-ig. (MTI)

  • Kollégáink egy emberként küzdenek a felelős választópolgár hiteles és sebes tájékoztatásáért.

  • A Jobbik számára az ötszázalékos küszöb átlépése, és egy európai parlamenti mandátum megszerzése a cél, mondta el Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke. Minden további mandátumot plusz sikernek könyvelnek el. Balczó ezzel a véleményével kevésbé tűnik optimistának, mint a helyzínen tevékenykedő aktivisták, ők nyolc-tíz százalékos szavazati arányt várnak. Egy, a helyszínen gárdistaruhában álldogáló fiatal ember elmondta lapunknak, hogy nagyon csalódott lesz, ha tíz százalék alatti eredményt ér csak el a Jobbik. A helyszínen a szimpatizánsokat egyébként a nemzeti színű nyakpántról lehet felismerni, a legnagyobb sikert pedig százéves, eredeti matyóhímzéses ruhában a bejáratnál álló hostesslányok aratták.

     

    SZT3445
    Balczó Zoltán
  • A Szonda Ipsos szerint a Fidesz 16, az MSZP 4 a Jobbik 2 mandátumot szerzett, közölte az MTV. A Századvég szerint Fidesz 17, MSZP 4, Jobbik 1. Egyik közvélemény-kutató szerint sem jutott be az MDF és az SZDSZ.

  • Herényi Károly elszomorítónak tartja a kis részvételi arányt. Szerinte az a baj, hogy az embereket nem érdekli az európai politika, és erre az sem mentség, hogy a többi országban is hasonló a tendencia. Szerinte ezért mindenki felelős, aki a kampányban nem Európáról beszélt, hanem belpolitikával fárasztotta a választókat.

    mdf
  • Este fél hétig a választásra jogosultak 34,9 százaléka, 2 804 539 ember  adta le szavazatát. Az öt évvel ezelőtt tartott első EP-választáson addig az időpontig a választásra jogosultak 36,89 százaléka szavazott. (OVI)

  • A Corvintetőn, az LMP választási központjában egyelőre többen vannak, akik nem a választási éjszakája miatt jöttek, a párt vezérkara viszont már itt van. Ivády Gábor, az LMP listájának második helyezettje meglepetést vár az estétől, érdeklődésünkre megerősítette, hogy ezalatt bejutást ért. „Csalódást semmi sem okozna, az eredmény fontos, de nem életbevágó. Az LMP biztos nem fog megszünni” – mondta. Szerinte az emerek arra a politkara vágynak, amit az LMP csinál.

  • A jobboldal megerősödéséről, a baloldal megosztottságáról tanúskodnak az európai parlamenti választások első felmérései, illetve részeredményei, állapította meg Jackie Davies, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Központ elemzője. Német, olasz, francia és belga adatok szerint a szavazók a gazdasági válsághelyzetben sem fordultak el a jobboldali kormányoktól, miközben a jobboldali ellenzéki pártok növelték saját népszerűségüket a baloldali kormánypártok kárára Nagy-Britanniában, Spanyolországban és másutt.

    „Ez valóban paradox jelenség. Azt mutatja, mennyire megosztottak jelenleg a balközép erők” – mondta Davies. Megjegyezte, hogy „normális esetben” az európai parlamenti választásokon a szavazók „figyelmeztetést intéznek” az éppen regnáló kormánypártokhoz, legyenek azok bármilyen színűek, most azonban ez a jelek szerint nem érvényesül. Az eddigi jelzések alapján a baloldal csak Görögországban és Portugáliában könyvelhet el sikereket.

  • Ünnepre készül a Fidesz a Szent István téren. A csepergő esőben egyelőre egy-két szimpatizáns álldogál csak a kivetítő előtt. Rendőrök járőröznek, és néhány rohamkocsi is parkol a környező kis utcákban.

  • Az újságírók hiába keresték napközben a szavazatát leadó Bokros Lajost, mert nem jelent meg szavazókörében az előre megadott helyszínen és időpontban. A telefonját sem vette fel, azt rebesgették, hogy eltűnt. Az MDF székházában mi is kerestük, nem találtuk. Megkérdeztük Herényi Károlyt, hová tűnt Bokros Lajos? Herényi szerint ez egy ostoba hír, szerinte a kutya sem volt kíváncsi arra, hogy az MDF-es politikusok mikor és hol fognak szavazni.

  • Tizenegy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, illetve Nyíregyháza egy részén nincs áramszolgáltatás a délutáni vihar miatt, de ez nem lesz akadálya az európai parlamenti választás helyi eredményei továbbításának, közölte Fazekas János, a térségi választási iroda vezetője, a megyei önkormányzat főjegyzője.

    Az áramkimaradásra előre felkészültek, külön úgynevezett rögzítő helyeket jelöltek ki erre az esetre, mondta a választási szervezet vezetője. Az áramkimaradásban érintett városokból, községekből a kijelölt településekre viszik át továbbításra a helyi eredményeket, így minden bizonnyal időben beérkeznek az adatok a szavazás végeredményének hivatalos közléséhez. (MTI)