Iborfia és Tornakápolna a legeurópaibb

2009.06.07. 20:34 Módosítva: 2009.06.07. 20:49
Több mint hetven olyan magyarországi település van, ahol húsz százalék alatt maradt a választási részvétel, és alig több mint tíz, ahol meghaladta a hetven százalékot. A végletes részvételi mutatók főként kistelepülésekre jellemzőek, de van a listán ezerfősnél nagyobb község is.

Fél hétig, a részvételi adatok utolsó összegzéséig a Zala megyei Iborfia község tíz lakosa szavazott az EP-választáson. Ez a választásra jogosultak 83,33 százalékát a jelenti, hiszen a kistelepülésen csak 12 szavazópolgár él. Ugyanilyen arányban szavaztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornakápolnán, ahol a 24 szavazásra jogosultból 20-an dobták be az urnákba fél hétig a szavazócédulákat.

Hárman négyötöd fölött

Az Index által begyűjtött fél hetes részvételi adatok szerint ezen a két településen mozgatta meg a választás a legnagyobb arányban a szavazókat. Még egy községben, a szintén abaúji Tornabarakonyban haladta meg a részvételi arány a nyolcvan százalékot, a 17 arra jogosultból 14-en szavaztak, ami 82,35 százalékot jelent.

A dobogósok mögött alig több mint tíz település van, ahol legalább 70 százalékos volt a részvétel. Sőt, a Zala megyei Kozmadombján majdnem összejött a négyötöd: a 44 választásra jogosultból 35-en szavaztak, ami 79,55 százalékot jelent. A háromnegyedes részvételt a Győr-Moson-Sopron megyei Vadosfán és a Körmend közelében lévő Nagymizdón érték el. Ez utóbbi település az egyetlen, ahol több mint száz szavazó hozta össze a több mint hetven százalékos eredményt.

Minden tizedik ment el

Ahogyan a legmagasabb, úgy a legalacsonyabb részvételi arány is főként a kisebb települések sajátossága. Dencsházán az arra jogosult 488 emberből csak ötvenen adták le szavazatukat, ami 10,25 százalékos részvételi mutatót jelent – ezzel az Index adatgyűjtése szerint a baranyai település lett a legpasszívabb (3200 települést néztünk át, emberek vagyunk, tévedhetünk – ha akár magasabb, akár alacsonyabb részvételi mutatót talál, írja meg, és mi megírjuk).

Összesen több mint hetven olyan településen van, ahol a választási részvétel húsz százalék alatt maradt. A második helyet a lakócsaiak szerezték meg: a somogyi községben 55-en szavaztak a 453-ból, ami 12,14 százalékot jelent. Ugyancsak 13 százalék alatt maradtak a szintén somogyi kazsokiak 12,9, valamint a borsodi Cigánd lakói 12,94 százalékkal, míg a tiszabőieknek kereken 13 százalékuk szavazott.

A legalább ezer lakosú települések közül gyűjtésünk szerint Bakson volt a legalacsonyabb a választási részvétel: a csongrádi községben 1684 szavazóból 233 szavazott, ami 13,84 százalékot jelent.

Ferencvárostól Angyalföldig

A fővárosban tíz százalék alatti részvételi arányra is bukkantunk, természetesen nem kerületi, hanem szavazóköri bontásban. A ferencvárosi 40. szavazókörben – a Kén utcai óvodában – 611 szavazóból csak 56-an jelentek meg, ami 9,17 százalékot jelentett. A második a józsefvárosi 33. szavazókör 15,81 százalékkal – 873-ból 138 szavazó –, míg Csepelen két szavazókörben, a 34-esben és a 66-osban volt 18,65-18,66 százalékos a részvétel.

A legaktívabbak a XIII. kerületben voltak: a Váci úti Kassák gimnáziumban lévő 48. szavazókörzetben 80,29 százalékos volt a részvétel. Ettől alig maradt el a XII. kerületi 29. szavazókör, ahol 80,26 százaléknyian szavaztak, a harmadik 70,31 százalékos eredménnyel az V. kerületi 14. szavazókör lett.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Illegális fegyver birtoklásával vádolják.

február 26., 11:43

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.

február 26., 09:07

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.

február 26., 06:56

  • Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.

február 26., 06:34

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.

február 26., 15:55

  • Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban

Sokkolóval sem tudták megfékezni.

február 26., 13:51

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02