OVB: Alkotmánysértő a Jobbik szlogenje

2009. június 3., szerda 19:35 |

Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött.

A testülethez azért fordult kifogással egy magánszemély, mert szerinte az ország számos pontján és szórólapon - valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom internetes oldalán - található szlogen ellentétes az alkotmánnyal, amely kimondja, hogy "a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők". Arra hivatkozott, hogy a szlogen ezért nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak, és így sérti ezt a választási alapelvet.

A kifogást megfogalmazó arra is felhívta a figyelmet, hogy a "Börtönbe Gyurcsányékkal!" szlogennel kapcsolatban az OVB már megállapította ugyanennek az alapelvnek a sérelmét, amit a Legfelsőbb Bíróság helyben is hagyott. Ennek ellenére a szlogen a mai napig látható a plakáton és a szórólapon, vagyis a párt nem tett eleget az eltiltásnak.

Halmai: A szlogen félrevezető

Nem foglalkoztak a savazós videóval

Hatáskör hiányában elutasította a az Indexen látható "savazós" videóval kapcsolatban benyújtott kifogást szerda esti ülésén az (OVB). A kifogást benyújtó magánszemély szerint a "Mindenki menjen el savazni!" című videóban látható személyek az MDF és a Fidesz-KDNP plakátjaira különböző képeket, illetve a plakáton látható szöveg eltakarására üres papírlapokat helyeztek el. Az OVB 9:3 arányban úgy döntött, hogy hatáskör hiányában elutasítja a kifogást. A testület szerint a videón látható személyek az európai parlamenti választáson nem jelöltek és nem jelölőszervezet tagjai, így magatartásukkal kapcsolatban az OVB-nek nincs hatásköre.

Ezért kérte az OVB-t, hogy a "Magyarország a magyaroké!" szlogennel kapcsolatban állapítsa meg annak alapjogsértő voltát, a "Börtönbe Gyurcsányékkal!" szlogennel összefüggésben pedig azt, hogy az azzal kapcsolatos eltiltásnak a Jobbik nem tett eleget, és kötelezze az európai parlamenti választáson induló mozgalmat arra: mindkét szlogent távolítsa el a plakátokról.

A vitában Halmai Gábor elnökhelyettes azzal érvelt, hogy a szlogen - szemben az Amerika az amerikaiaké! "befogadó" szlogennel - alkalmas a választók rosszhiszemű félrevezetésére, és azt sugallja, mintha a törvényben rögzített 13 nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó állampolgárok nem tartoznának abba a közösségbe, amit Magyarország jelent.

Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt delegáltja szerint a Jobbiknak ebben a megnyilvánulásában "ott van a kirekesztés".

A Fidesz-delegált nem támogatta az indítványt

Bordás Vilmos Fidesz-delegált ezzel szemben arról beszélt: a jelmondatot magát kell nézni. Mint mondta, a kisebbségek Magyarországon ugyanolyan magyarok, mint bárki, ezért nem támogatja a jogsértés megállapítását.

Novák Előd, a Jobbik delegáltja szerint a szlogen véleményt, politikai akaratot tartalmaz, azt, hogy Magyarország legyen a magyaroké, nem pedig tényállítást.

Szoboszlai György, az MSZP delegáltja azon az állásponton volt, hogy a szlogen kirekesztő és az alkotmányba ütközik.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az MSZP érdeke is lehet az előrehozott választás - 2009.06.03.
A Fidesz és a Jobbik nem tud veszíteni a vasárnapi nagymintás, de torz közvélemény-kutatáson. Ha 2010-es megszorító költségvetést egy Fidesz-kormány készítené, az az önkormányzati választásokon felhasználható lenne ellene. Török Gábor elemez.
Kik szavaznak a Jobbikra? - 2009.06.02.
A szélsőjobboldali párt tábora javarészt radikális passzívakból és jobboldaliakból áll, de ötödük korábban MSZP-szavazó volt.
Ep-vállasztás: az OVB elutasított két beadványt - 2009.05.29.
A Fidesz kampányfilmjét és az Országgyűlés európai ügyek bizottságának egyik döntését kifogásolták.


Csak jobboldal van

Csak jobboldal vanA magyarok teljesen kiábrándultak a baloldalból. A Fidesz nagyot nyert, de a Jobbik tudta a legtöbb új szavazót megszerezni.
végeredmény

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!