Judit
-2 °C
8 °C

Droghullám a Balkánról

2006.06.04. 09:30
Egyre több kábítószer érkezik a Balkánon keresztül az Európai Unió területére az ENSZ adatai szerint. Az EU összehangolná és az alapoknál oldaná meg a problémákat.

Ma az unió területére kerülő heroin 61 százaléka érkezik a délkelet-európai országok területén keresztül, míg néhány évvel ezelőtt "csak" a 40 százaléka, idézi a Die Presse osztrák lap az ENSZ kábítószer-csempészettel foglalkozó 2005-ös jelentését.

Növekvő afgán aktivitás

Az ENSZ Drog és Bűnügyi Hivatala szerint az utóbbi időben Afganisztán vált a "Balkán-útvonal" legnagyobb beszállítójává. Csak az afgán drogból mintegy két milliárd eurós bevételük származik a térség kartelleinek. A Vám- és Pénzügyőrség eddigi felderítései alapján szintén a "Balkán-útvonal" megélénküléséről számolt be, melynek egyik ága hazánkat is érinti. A testület 2006 első negyedévében három esetben összesen 26,23 kg heroint foglalt le, mely a tavaly első negyedévi 3,13 kg-hoz képest jelentős növekedést mutat.

Jobb multinacionális összehangoltság kellene

Az EU, a balkáni országok, valamint az Egyesült Államok és Oroszország képviselői a kábítószer-csempészet elleni küzdelem jobb összehangolásáról tartanak tanácskozást az osztrák fővárosban. A szakértők szerint kétoldalú alapon már kiváló együttműködési eredményeket tudnak felmutatni, multinacionális szinten azonban nem mindig.

Herwig Haidinger, az osztrák szövetségi rendőrség igazgatója szerint az utóbbi időben Albánia is nagyon komoly problémát jelent a kábítószer európai terjesztésével összefüggésben. Az osztrák napilapnak elmondta, hogy az albán bandákat pénzzel bőségesen ellátott török alvilági körök irányítják, akiknek "képviseleteik" vannak már Albániában, a helyismerettel rendelkező albánok így főképpen csak a kábítószer továbbszállításáért felelősek.

Max-Peter Ratzel, az Europol igazgatója szerint a szervezett bűnözés legveszélyesebb ágává burjánzott a kábítószer-csempészet. Nemcsak a kábítószer társadalmi veszélyessége miatt, hanem azért is, mert az illegális drogkereskedelemből terroristacsoportokat pénzelnek. Az Interpol jelentése szerint például az 1998-99-es koszovói válság idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg nevű gerillaszervezet is hasonló forrásokból finanszírozta akcióit. Az illegális drogcsempészet fokozódása miatt a szakértők a térség stabilitását is komoly veszélyben érzik.

Tünetmentesítés helyett a gyökereknél oldani meg a problémát

Az unió a partnerországokkal együtt arra törekszik, hogy már a heroin előállítását próbálja megakadályozni. Viktor Cskeszov, az orosz kábítószer-ellenes szolgálat vezetője például elmondta, hogy Afganisztánban évente mintegy 10 ezer tonna vegyi anyagra van szükség a heroin előállításához. Az utóbbi időben egyre több energiát fordítanak arra, hogy már ezeknek az anyagoknak az országba csempészését is megakadályozzák.

Egy másik, 2002-ben elfogadott döntés értelmében az EU azt is vállalta, hogy támogatást nyújt az afgán farmereknek, ha más terményekre állnak át. Az illegális drogok termelése ugyanis nagyban összefügg az érintett országok nagyfokú szegénységével. A farmerek azért vállalják a mák- vagy a kannabisztermelés kockázatát, mert ez viszonylag jövedelmező számukra. Az Independent egyik riportjából azonban az derül ki, hogy az évek óta beígért támogatások a mai napig nem érkeztek meg az érintettekhez, melynek egyik nyilvánvaló oka az országban virágzó korrupció lehet.

A lap megszólaltatta Liese Prokop osztrák belügyminisztert, aki kijelentette, hogy már e hét végéig dönteni szeretne az EU a partnerországokkal egyeztetett kábítószer-ellenes stratégiáról.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.