Árpád
-1 °C
9 °C

Nincs megegyezés az EP-képviselők választásáról

2003.11.04. 11:38
Nem fogadta el tegnap a parlament az európai parlamenti választásokat szabályozó törvényjavaslatot, mivel annak a választások lebonyolítását szabályozó lényegi fejezetei nem kapták meg a szükséges kétharmados támogatást.
A kormány és az ellenzék a külképviseleteken történő szavazás módjáról és a szavazatszámláló bizottságok összetételéről nem tudott megegyezni. A konszenzus létrejöttét Salamon László, a Fidesz képviselője szerint az akadályozta meg, hogy a kormány a törvényjavaslatról való szavazás előtt nem a korábbi négypárti egyeztetéseken kidolgozott módosító indítványokat terjesztette be, amelyekről korábban szóban már megegyezés született.

Az ellenzék nem támogatta a kormány javaslatát, hogy Magyarország külképviseletein elektronikus úton szavazhassnaak a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok. A Fidesz ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak a kormány által delegált diplomaták alkossák a külképviseletekre kiküldött szavazatszámláló bizottságokat, hanem hanem más, jelöltet állító szervezetek is beleszólhassanak azok összetételébe.

A kormánynak újból be kell terjesztenie a törvényjavaslatot - közölte az MTV-vel Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. A törvényt november végéig kell elfogadnia az Országgyűlésnek ahhoz, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat meg lehessen tartani.