További EU cikkek
A csatlakozási tárgyalások alatt mindez oda vezetett, hogy a lengyelek nem feszültek túlságosan. A tárgyalási fejezetek tekintetében még tavaly is olyan rosszul álltak, hogy Brüsszelben egészen sokáig komolyan aggódtak, hogy Lengyelország nem áll majd készen 2002 végére, ami a tárgyalások lezárásának céldátuma és a 2004-es csatlakozás előfeltétele volt. A többi tagjelölt ország fővárosában amiatt idegeskedtek, hogy ha a lengyelek nem készülnek el időben, akkor az Unió esetleg miattuk képes lesz és várakoztatni fogja a többieket.
A lengyeleket persze felveszik a többiekkel együtt, de az egyre világosabb, hogy az ország korántsem készült fel teljesen a tagságra. Gazdasága szörnyű állapotban van, a belpolitikai helyzet a szokásosnál is instabilabb és a kormány a tárgyalások során tett vállalásainak jelentős részét nem teljesítette. Ez persze sok más csatlakozóra is igaz, de minden egyes brüsszeli jelzőtábla (és a novemberi országjelentésből kiszivárgottak) szerint Varsó áll a legrosszabbul.
Csak keményen
Annál többeket idegesít, hogy a lengyelek lenyűgöző határozottsággal (vagy elképesztő arroganciával, attól függ kiket kérdezünk) adják elő magukat Brüsszelben. A legfontosabb cirkusz jelenleg az alkotmányozó kormányközi konferencia, ami az EU alkotmánytervezetét próbálja végső formába önteni és az uniós intézményrendszert megreformálni. A lengyelek számára itt első ránézésre elég nagy a tét, a javasolt új szavazati rendszer ugyanis a négy legnagyobb államhoz képest szépen csökkentené szavazati súlyukat azáltal, hogy jobban figyelembe venné a népességarányokat. (A jelenlegi rendszer elképesztően torzít a kicsik javára: a németeknek alig van több szavazatuk, mint a lengyeleknek, noha több mint kétszer annyian vannak.)
Varsó a szintén vesztésre ítélt spanyolokkal együtt azzal kezdte meg a tárgyalásokat, hogy nagy hangon közölte, teljesen elképzelhetetlen, hogy akár csak egy centit is engedjen álláspontjából. Az eleve meglepő és itt némileg szokatlanul arrogáns nyitást követően a lengyel kormány még határozottabban folytatta. Amíg a szintén mérhetetlenül erőszakosnak és pimasznak tekintett spanyolok már tettek egy-két óvatos utalást arra, hogy végül esetleg hajlandóak lesznek "valamiféle megegyezésre" (tehát arról szó sincs, hogy feltették volna kezüket és belengették volna a fehér zászlót), addig a lengyelek kijelentései még határozottabbá és elzárkózóbbá váltak. Megfigyelők szerint kezdik magukat bemanőverezni egy sarokba, ahonnan aztán már nem fogják tudni kiverekedni magukat, anélkül, hogy nevetségessé válnának.
Büszkeség és belpolitika
A lengyel belviszonyok ismerői szerint ennek három fő oka van. Az egyik, hogy a lengyelek mindenképpen biztosítani akarják maguknak a nagy és erős tagállam szerepét az Unióban. A németekhez és a franciákhoz mérik magukat, ezért egy jottányit sem hajlandóak engedni olyan, látszólag brutálisan fontos kérdésekben, mint a szavazati rendszer reformja. (Ennek valójában nincs túl nagy jelentősége, mert a Tanácsban szinte mindig konszenzussal döntenek, konkrét szavazásig a legritkább esetben fajul a dolog.) Az ország vezetői egyszerűen meg vannak róla győződve, hogy méretük és történelmük okán mindez jár nekik.
A másik ok ehhez kapcsolódik: Leszek Miller kisebbségi kormánya rossz helyzetben van, és a jelenlegi belpolitikai viszonyok közt egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy gyengének tűnjön az uniós tárgyalásokon. Harmadrészt pedig a lengyelek, mint új tagok, nem igazán tanulták még meg a brüsszeli játék szabályait, és úgy gondolják, hogy a brute force, a nyers erő a legcélravezetőbb módszer. Ez bizonyos tekintetben igaz is, de népszerűek aligha lesznek tőle. "Szokatlan, hogy egy most csatlakozó ország akár blokkolni is hajlandó legyen, pláne belpolitikai okok miatt" - mondja egy brüsszeli diplomata. (Az alkotmányról szóló vitában már a csatlakozó országok is teljes jogúak, vagyis elvben vétózhatnának.)
Könnyen meglepődhetnek
Önmagában persze nem baj, hogy a lengyelek viselkedése sokak szemében visszatetszést szül. Az uniós politika nem a népszerűségről szól - egy pontig. A probléma ott lesz, hogy ugyan Lengyelország nagy ország, de azért vannak nála nagyobbak és főleg gazdagabbak is. Nem utolsósorban az ő jóindulatukon is múlik, hogy az ország mennyire tudja megszedni magát az uniós támogatási alapokból. Hogy erről véletlenül meg ne feledkezzen, Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac francia elnök nemrég alig burkoltan figyelmeztette Varsót, hogy ha nagyon erőszakoskodik az alkotmányról szóló tárgyalásokon, akkor könnyen meglepődhet, amikor jövőre elkezdődnek a következő uniós költségvetésről szóló viták.