Ambrus
-7 °C
3 °C

Edzőterem az euró előszobája

2004.07.06. 14:13
Az új tagállamok rákényszerülnek, hogy az euró bevezetése előtt alapvetően megreformálják költségvetési gazdálkodásukat. Ezek az intézkedések ugyan késleltetik a monetáris uniót, viszont biztosítják az euróövezet fenntartható növekedését, valamint a kereskedelmi forgalom és a beruházások szintjének érdemi emelkedését - állapította meg az Economist Corporate Network tanulmánya.
Az Economist Corporate Network tanulmányában megvizsgálta az Európai Unióhoz májusban csatlakozott tagállamok esetében az euró bevezetésének lehetséges hatásait, annak módját és idejét.

Könnyebb átállás

A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a vállalatok számára a pénznemváltás sokkal könnyebb lesz és kevesebbe fog kerülni, mint azoknak, amelyek az euró kezdeti bevezetésekor, 2000-ben álltak át. Az üzletvitelükre gyakorolt hatása azonban - mind az euró bevezetésére való felkészülés során, mind az átállás után - sokkal jelentősebb lesz.

Ennek oka, hogy az euró már stabil, bejáratott valuta, és az üzleti szférának komoly tapasztalatai vannak az átállás eredményes lebonyolításában.

Nagyon akarják

Közép-Európában erős az euró bevezetésének támogatottsága, hiszen általa az új tagállamok az egységes európai piac összes előnyét élvezhetik, és nem kell aggódniuk a destabilizáló hatású árfolyam-ingadozások miatt.

Az is igaz, hogy az új tagállamoknak kötelező csatlakozni, nem választhatják azt, hogy kívül maradnak, mint Nagy-Britannia, Svédország és Dánia.

A leghamarabb a legkisebb államok készülnek fel, kezdve Észtországgal, Litvániával és Szlovéniával, amelyek várhatóan már 2007-ben belépnek az eurózónába.

A következő menetben várhatóan a szintén kis Lettország és Málta csatlakozik, és talán Szlovákia is, amennyiben kitart jelenlegi gazdaságpolitikája mellett. Ezek az országok - amelyek bármikor beléphetnek az ERM-II-be, amint felkészültek, anélkül, hogy egymásra várnának - valószínűleg 2005 és 2006 között csatlakoznak az ERM-II-höz, és 2008 körül vezetik be az eurót.

A három legnagyobb tagállam, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország, nemigen lép be az ERM-II-be 2008 előtt, az euró bevezetése pedig 2010-re válik számukra reálissá.

Kell az ERM II?

Az euróövezethez való csatlakozás szóba sem jöhet az ERM-II "előszobája" nélkül. Az élboly számára az ERM-II leginkább kényelmetlen és fölösleges várakozást jelent. A nagyobb országoknak pedig két év pörkölődés a purgatóriumban - már ha szerencsések. Ugyanis amellett, hogy nemzeti valutájuk a spekulánsok tökéletes célpontjává válik, az a veszély is fenyeget, hogy ha nem képesek az ingadozási sávon belül maradni, újabb két évvel meghosszabbodik a kényszerű karantén.

A tanulmány megemlíti, hogy sokan feleslegesnek tartják az ERM II-t, és az azonnali csatlakozást szorgalmazzák. Az EU azonban kitart amellett, hogy az ERM-II szükséges "előképzés", melynek során az eurózóna jövőbeni tagjai "folyamatosan alkalmazkodnak az egységes monetáris politika követelményeihez", ahogy az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet kijelentette. A bank tisztviselői szívesen fogalmaznak úgy, hogy az ERM-II nem előszoba, hanem edzőterem.