Mária
-7 °C
3 °C

Holnap kezdődnek az uniós felvételi vizsgák

2003.11.26. 09:44
Több mint 12 ezer jelentkező tesz vizsgát csütörtökön és pénteken az EU profi személyzetisei előtt. Valamennyien a jövőre csatlakozó országok állampolgárai, s tolmácsnak vagy titkársági dolgozónak szegődnének az EU központjaiba.
A versenyvizsgákat általában az adott ország fővárosaiban tartják, de Csehországban Brno, Lengyelországban Gdansk, Krakkó és Poznan, Szlovákiában Eperjes, Magyarországon pedig Debrecen is "vizsgaváros". Emellett több ezren Brüsszelben vizsgáznak.

Teszt, írásbeli, szóbeli

A jelenlegi bővítési program keretében ez az első jelentős versenyvizsga, s ezúttal az EU-intézmények tolmácsait s a titkársági személyzetek tagjait választják ki. Az érintetteknek - egy korábbi háttérválogatást követően - most személyesen kell számot adniuk tudásukról, rátermettségükről.

A magyar jelöltek Budapesten és Debrecenben vizsgáznak, mintegy 2.500-an. Előbb teszteket írnak, majd az itt megfeleltek írásbeli, végül szóbeli vizsgán esnek át. Brüsszel mintegy félszáz jól képzett HR-est küld a magyarországi vizsgahelyszínekre.

Állásajánlat csak a belépés után

Mindazok, akik megfelelnek, felkerülnek az EU listájára, s majdnem biztosan hamarosan állásajánlattal keresik meg őket. Azért nem konkrét állás a sikeres vizsgamunka jutalma, mert a csatlakozók hivatalosan csak 2004. május 1. után foglalhatják el helyüket az EU nagy családjában, így ezt megelőzően érthető módon az adminisztráció sem kezdheti meg munkáját. (Ne felejtsük el: a bővítés elhatározott, de még nem megtörtént lépés, egyelőre annak törvényes folyamata sem zárult le.)

Bizonytalanságot okoz az is, hogy az Európai Bizottság és az EU Tanácsa között nincs egyetértés, előbbi 7-800, utóbbi csak 4-500 új alkalmazott finanszírozását tartja lehetségesnek. A vita érinti az EU költségvetését, s vélhetően annak elfogadásával kerül majd nyugvópontra, kimenetele pedig sorsdöntő lesz a csütörtök-pénteki vizsgán eredményesen szereplők számára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.