Natália
-3 °C
7 °C

Ismét az Országgyűlés elé kerülhet az EP-választási törvény

MTI
2003.12.02. 14:49
Az Országgyűlés Eurúpai Integrációs Ügyek Bizottsága egyhangúlag elfogadta az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló új javaslatot, így elhárult az akadály annak megszavazása útjából.

Egyedül az SZDSZ nem elégedett a kompromisszummal. Mint azt Szent-Iványi István, a bizottság elnöke pártja nevében elmondta, szerintük a javaslat továbbra is a pártdelegáltak közpénzen való külföldre utaztatását szolgálja "bújtatott módon", de nem anyagi vonzata miatt tartják elfogadhatatlannak, hanem azért, mert a köztisztviselői kar és a választások tisztasága iránt is nagyfokú bizalmatlanságot tükröz.

Ezért ezt minden lehetséges fórumon szóvá kívánják tenni, de tudomásul veszik, hogy ez volt a törvényjavaslat megszületésének ára, és fontosabb, hogy az európai parlamenti választások Magyarországon is megtörténhessenek.

A parlamentnek azért kell újra tárgyalnia az EP-választásról, mert Mádl Ferenc köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az erről szóló első törvényt, amelyet november elején fogadtak el a képviselők, a törvényhozásban ugyanis a szöveg minősített többséget igénylő, lényegi részei nem kapták meg a szükséges támogatást.