Natália
-3 °C
7 °C

Szocializmusra vágynak a keletnémet harmincasok

euractiv.hu
2004.02.23. 11:24
Csalódtak az egyesült Németországban, és elveszítették jövőbe vetett hitüket a harmincas éveik elején álló keletnémetek, derült ki a Rosa Luxemburg Alapítvány által, 1200 fős mintán végzett kutatásból. Az akkoriban 14 éves alanyokat először 1987-ben kérdezték meg, a volt NDK drezdai övezetében. A kutatás eredeti célja az volt, hogy nyomon kövessék a fiatalok életpályájának alakulását. 1987-ben a fiataloknak még 97 a százaléka rendkívül derűlátóan nyilatkozott a jövővel kapcsolatos reményeiről, ma ez a magatartás ugyanannak a mintának csupán 2 százalékára jellemző. Bár a megkérdezettek nagy többsége - 80 százalék - jótékony hatásúként könyveli el a rendszerváltozást, sokuknak fenntartásaik vannak az azt követő fejleményekkel szemben. Igaz, hogy a megkérdezetteknek "mindössze" 4 százaléka szeretné visszaállítani a berlini falat, ugyanakkor 81 százalék ma is "keletnémet állampolgárként" határozza meg magát. Az egyesülés utáni Németországgal csupán 20 százalék elégedett, s több mint 80 százalék nyilatkozott úgy, hogy "a kommunista Kelet-Németországnak megvoltak a maga jó oldalai is".