A jelek szerint - véli a szerző - a nagy befolyással bíró szakszervezetek sikeresen ijesztgették a közvéleményt azzal, hogy az új tagok állampolgárai tömegesen jönnek majd a jelenlegi tagállamokba, s ott vagy elhalásszák az ottaniak orra elől a munkahelyeket, vagy segélyeken élnek majd, növelve a jóléti rendszer kiadásait. Ezért azután nemrégiben Svédország, Dánia és Hollandia is visszavonta az új tagok számára szabad munkavállalást ígérő álláspontját, s csak Írország, illetve - bizonyos megszorításokkal - Nagy-Britannia kezeli majd a többi EU-állampolgárral egyenlően az újonnan érkezőket.
A The Wall Street Journal szerint több olyan példa is van, amelynek alapján a most hozott korlátozások alaptalannak tűnnek. Az Egyesült Államok például az 1990-es években több mint 13 millió bevándorlót fogadott, s ezek hozzájárultak az amerikai növekedés gyorsulásához, miközben a munkanélküliség csökkent. Vagy itt van Spanyolország és Portugália esete: az EU akkori tagállamai e két ország felvételekor (1986) is nagyarányú bevándorlástól tartottak. Ezért korlátozásokat léptettek életbe, de ez utóbbiakat azután a tervezettnél hamarabb feloldották, mert a félelmek alaptalannak bizonyultak.
A lap szerint a legtöbb EU-tagállamban olyan nagylelkű a segélyezési politika, hogy egyes bevándorlóknak valóban akkor is megérné a bevándorlás, ha a célországban munkanélküliként kellene megélniük. Erre a problémára, s egyben az európai gazdaság számos más gondjára is azonban az lenne az igazi megoldás, ha az EU-tagok megreformálnák teljes jóléti rendszerüket, hogy az a munkavállalást ösztönözze - olvasható a WSJE szerkesztőségi cikkében.