Natália
-3 °C
7 °C

Pénz helyett babakocsit kap az első magyar EU-polgár

Magyar Nemzet
2004.05.05. 11:19
Pénz helyett babakocsit ajálnott a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) annak a gyulai házaspárnak, akinek percre pontosan ugyanakkor született gyermeke, mint egy budapesti párnak, akik meg is kapták a beígért 2004 eurót, azaz mintegy ötszázezer forintot. Az első "EU-polgár" szüleinek személyesen Demszky Gábor főpolgármester nyújtotta át a csekket, ugyanakkor bejelentette, kötelességének érzi, hogy a miniszterelnöknél kiharcolja a gyulai baba jussát is, mivel "így lenne igazságos". A MeH-től hétfőn fel is keresték a gyulai házaspárt, és egy babakocsit, egy autóba szerelhető gyerekülést vagy egy gyerekágyat a jánlottak fel. A gyulai apa visszautasította a felkínált tárgyakat, mert azok mindegyikét már beszerezte. A kancellárián a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondták, nem hagyják annyiban az ügyet, de a részletekről egyelőre nem tájékoztatják a médiát.