Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

EB: ki kell adni a légi utasok adatait Amerikának

MTI
2004.05.17. 14:50
Az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta azt a döntést, amelynek alapján az európai légitársaságok hozzáférhetővé tehetik az amerikai hatóságok számára az Egyesült Államokba tartó utasaik személyes adatait.

A döntés annak ellenére született, hogy az Európai Parlament kifogást emelt a bizottság és az amerikai belbiztonsági minisztérium közötti tárgyalásokon létrejött megállapodás ellen. A képviselők úgy foglaltak állást, hogy az egyezség nem szavatolja megfelelően az utasok adatainak védelmét, ezért az Európai Bíróságtól kértek értelmező véleményt annak alkalmazhatóságáról.

A brüsszeli bizottság ezzel szemben úgy véli, hogy az adatvédelemre vonatkozó uniós irányelv alapján a megállapodás kielégítő védelmet nyújt, egyszersmind kiegyensúlyozott megoldást jelent a több mint egy éve folyó tárgyalásokon felmerült problémákra.

Az európai légitársaságok már az utóbbi egy évben is kénytelenek voltak az amerikai hatóságok rendelkezésére bocsátani a foglalási rendszerükben tárolt adatokat, mert ennek híján súlyos pénzbírságokkal, illetve leszállási jogaik megvonásával kellett volna számolniuk. Bizottsági illetékesek szerint a megállapodással, illetve az alkalmazásáról hozott döntéssel annyi változik, hogy érvénybe lépnek az adatok védelmére vállalt amerikai garanciák.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.