Miklós
-7 °C
2 °C

MSZP: Mérjük rá a Fideszre a negyedik vereséget

MTI
2004.06.06. 16:37
Kovács László szerint a június 13-i választáson sok olyan képviselőt kell az Európai Parlamentbe küldeni, akiknek közös a céljuk a kormánnyal. Az MSZP elnöke erről vasárnap Budapesten, a párt munkástagozata és a Vasas Szakszervezeti Szövetség munkásjuniális rendezvényén beszélt. Kovács László érvelése szerint a Brüsszelbe, illetve Strasbourgba kiutazó ellenzéki képviselők ha a kormány autópályát akar építeni, akkor a vasút fejlesztését szorgalmaznák, illetve a vasúttal szemben az autópályákat.

A pártelnök ismételten szóba hozta Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének "megfutamodását", aki a választásig nem áll ki vele nyilvános vitára. Visszautasítva az ellenzéki politikus szavait, miszerint a kormány első két évéről folytatna vele vitát, azt mondta, hogy "a füllentésgyár vezérigazgatójával" akar vitatkozni az ellenzék "hamis, valótlan kijelentéseiről". A szocialista politikus megismételte javaslatát: amennyiben Orbán Viktor meggondolja magát, akkor péntek 23 óráig, akár éjjel háromkor is kész a Fidesz elnöke által javasolt helyen lefolytatni a vitát. Ú

Az európai parlamenti választás kimeneteléről szólva arról beszélt, hogy MSZP-győzelem esetén "folytatódna nyugodtan az ország építése". Ha a Fidesz nyerne el több képviselőhelyet, akkor nyugtalanság következne - tette hozzá. Horn Gyula az MSZP választási kampányának irányítója azt mondta a munkásjuniális résztvevőinek, hogy "mérjük rá a negyedik vereséget a Fideszre".