Ákos, Bátor
-1 °C
12 °C

Valótlan röplapok Békés megyében

MTI
2004.06.11. 19:24
Elmarasztaló határozatot hozott a Békés megyei területi választási bizottság helyt adva az MSZP Békés megyei területi szövetsége képviselője által benyújtott kifogásnak, és felkérte az érintett település jegyzőjét, hogy folytassa le a megfelelő eljárást - mondta Horváth Mihály. A Békés megyei területi választási iroda vezetőjének jogi helyettese elmondta, a bizottság pénteki ülésén tárgyalta az MSZP nevében Tóth Károly által benyújtott kifogást, amely szerint Eleken ismeretlen személy(ek) megsértette(ék) a választási törvény alapelveit.

A beadvány szerint az MSZP egyik eleki képviselőjét aláírást nem tartalmazó röplapon - amely formailag megegyezik egy testületi ülés jegyzőkönyvével - megrágalmazták azzal, hogy nyilvánosan, szóban bántalmazta a cigányságot. Az MSZP képviselője beadványához mellékelte a röplapot, illetve a település aljegyzőjének, Kerekes Évának a hivatalos nyilatkozatát, amely szerint a szórólapon szereplő mondatok az önkormányzati jegyzőkönyvek tanúsága szerint nem hangzottak el. Ennek figyelembe vételével a területi választási bizottság helyt adott a kifogásnak, és határozata szerint az eset "valóban sérti nem csak az esélyegyenlőséget, de a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit is" - nyilatkozta Horváth Mihály.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.