Miklós
-7 °C
4 °C

Az EP aggódik a magyar gazdaság miatt

2004.01.23. 16:16
Az Európai Parlament (EP) aggasztónak tartja Magyarország magas államháztartási és kereskedelmi mérleghiányát, s úgy véli, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozni kell.
A májusban csatlakozó országok felkészülésének előrehaladásáról szóló jelentésének tervezetében azt is megjegyzi, hogy a költségvetés a pénzügyi politika szigorítását és az igazgatási kiadások nagyarányú csökkentését tükrözi, emellett újabb adóügyi intézkedéseket irányoz elő.

Az EP külügyi bizottságában a héten kezdődött meg a vita a tervezetről, amely a május 1-jén csatlakozó tíz ország helyzetét értékeli az Európai Bizottság novemberben közzétett átfogó megfigyelési jelentései alapján.

Magyarországgal foglalkozó része a gazdasági helyzettel kapcsolatban rögzíti, hogy az utóbbi időben visszaesett a gazdaság teljesítménye, amely az átmeneti időszak egészében a legjobbak között volt a térségben.

Az egyéb fejleményeket illetően kitér arra, hogy a hatóságok lépéseket tettek az igazságszolgáltatási képességek erősítése érdekében. Felhívja a figyelmet, hogy gondoskodniuk kell az ehhez szükséges anyagi forrásokról is, valamint meg kell határozniuk a bírák kiválasztásának egyértelmű, szabványosított ismérveit.

A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a tervezet megjegyezi, hogy a 2003. júniusi módosításokkal enyhítették a jogszabálynak azokat a kitételeit, amelyeket Románia és Szlovákia vitathatónak és elfogadhatatlannak ítélt. Üdvözli a törvény ügyében már elért megállapodásokat, és arra sürgeti az érintett feleket, hogy folytassák a párbeszédet valamennyi függőben lévő probléma tisztázása érdekében.

A dokumentum kitér az esélyegyenlőségről elfogadott törvényre, illetve az e területért felelős miniszter kinevezésére. Megállapítja, hogy a hátrányos megkülönböztetés, a türelmetlenség és a társadalmi kirekesztés elleni intézkedések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha maguk a közvetlenül érintettek is lehetőséget kapnak arra, hogy bekapcsolódhassanak a beilleszkedésüket célzó programok tervezésébe és végrehajtásába.

A tavaly júniusban elfogadott kórháztörvénnyel kapcsolatban a tervezet utal arra, hogy a jogszabály "megnyitja az utat az egészségügyi intézmények széles körű privatizációja előtt". Megjegyzésként csak annyit fűz hozzá: remélhető, hogy a törvény végrehajtásakor a hatékonyabb és jobban szervezett egészségügyi szolgáltatások követelményét sikerül majd összeegyeztetni a megfelelő ellátásra irányuló állampolgári igényekkel.

A jelentéstervezethez e héttől kezdve lehet módosító indítványokat benyújtani. A külügyi bizottság február első napjaira tervezett ülésén fog szavazni a dokumentumról.