Ambrus
-7 °C
3 °C

Demján telkén sem épülhet fel az EU-kocka

2004.06.05. 10:30
Tizenkét napi építkezés után, szerda délután tudták meg a három gigantikus kockából álló Konstruktív alkotói, hogy egy órán belül el kell hagyniuk a Demján Sándor által felajánlott építési területet, és le kell bontaniuk a már felálított kockát. A IX. Kerületi Önkormányzat névtelen telefonhívás alapján értesült arról, hogy a területen engedély nélküli építkezés folyik, furcsa mód egy nappal azután, hogy a Demján-féle cég rájuk hivatkozva leállíttatta a munkákat. A szórakoztató és kulturális központnak szánt átmeneti épületegyüttest június 10-én nyitották volna meg ünnepélyesen a miniszterelnök jelenlétében. Demszky Gábor főpolgármester ígéretet tett arra, hogy maga fogja felkarolni a három kocka ügyét.
Június 10-én, a miniszterelnök jelenlétében nyitották volna meg ünnepélyesen az EU-csatlakozás ideiglenes emlékének szánt Konstruktívot. Hosszas késlekedés és hányattatások sorozata után látszott felépülni ez a három, sarkára állított, átjárható kockából álló ideiglenes építmény, amelynek megvalósítására a tervezők háromszázmillió forint pályázati pénzt nyertek a Magyar Fejlesztési Banktól. A pénz elnyerésének feltétele volt, hogy az épület május 31-ig álljon, a tervező Konstruktív Bt. azonban sokáig nem kapott építési engedélyt sem a fővárosi, sem a kerületi önkormányzatoktól.

Végül magánszemélyként Demján Sándor sietett a segítségükre, rendelkezésükre bocsátva azt a Nemzeti Színházhoz közeli területet, ahol a jövőben a Milleniumi Városközpont nevű szálloda- és konferenciaközpont épül majd, több tízmilliárdos beruházással.

Egy órán belül hagyják el a helyszínt

Klikk a képre!
A Konstruktív Bt. és a Dunasétány Kft. nevű Demján-érdekeltségű cég közötti, hamincezer forintos, jelképes bérleti szerződés nem tartalmazta azt a kikötést, hogy az építkezést nem lehet egyoldalúan beszüntetni, így szerda délután ötkor, a terebélyes betonalap megépítése és az első kocka felállítása után a Dunasétány Rt. emberei nyugodt szívvel mondhatták a Konstruktív kivitelezőinek, hogy egy órán belül hagyják el a helyszínt. A Konstruktívra nyert pályázati pénzből és saját hozzárjárulásukból az építkezés leállítása miatt 24 millió forintot vesztettek a kivitelezők.

"Udvarias felszólítást kaptam telefonon a Dunasétány embereitől" - mondta az Indexnek Erdélyi Zsolt, a Konstruktív körüli ügyek koordinátora, megjegyezve, azzal indokolták a döntést, hogy a kilencedik kerületi önkormányzat nem adta ki az ideiglenes építési engedélyt. Demján cégének Erdélyi szerint ugyanakkor érvényes építési engedélye van a telekre, hiszen hamarosan megkezdődnek az üzletember grandiózus szálloda- és konferenciaközpontjának első munkálatai. A Konstruktív három kockája a két cég megegyezése szerint augusztus 31-ig állt volna a területen.

Névtelen telefon

A Konstruktív nem kapott átmeneti építési engedélyt, közölte az Indexszel Garamvölgyi Ernő, a kerületi polgármesteri hivatal építésügyi hatóságának vezetőcsoportjából. "Csütörtök délelőtt kaptuk a bejelentést, hogy a területen nem a koneferenciaközpont, hanem ez a kocka épül" - mondta Garamvölgyi, aki hozzátette, a bejelentő kilétét nem lehet tudni, ugyanis nem mutatkozott be. "Az az érdekes, hogy 24 órával a bejelentés előtt jártunk kint a terepen, és akkor még nyoma sem volt annak, hogy valami más épül ott."

Az is érdekes, hogy vajon mi alapján hivatkozhattak a Dunasétány emberei már szerdán arra, hogy hiányzik az engedély, ha erről maga az önkormányzat is csak csütörtökön értesült.

A Demján érdekeltségébe tartozó, jövőbeli Millenium Központ engedélyeiről Garamvölgyi Ernő nem kívánt nyilatkozni. A Konstruktívhoz már csütörtökön eljuttatott önkormányzati végzés szerint a kockák engedélykérelmét azért utasították vissza, mert azt a Millenium Központra kiadott engedély alapból kizárja; eközben Demján mint a terület tulajdonosa adta hozzájárulását a kockák felépítéséhez. A Dunasétány Kft-vel pénteken már nem sikerült beszélnünk, így az ellentmondás feloldatlan marad.

Felcsillant Demszky szeme

"Akkor hiszem el, hogy ez a projekt megvalósult, ha már bontják lefelé" - mondta László Boglár, a pályázatkiíró Magyar Fejlesztési Bank kommunikációs főigazgatója. Elmondta, a bank vállalt bizonyos kötelezettségeket a pályázat nyertesével kötött szerződésében, például azt, hogy segít helyszínt találni a csatlakozás ideiglenes emlékművének, amennyiben az az eredetileg megjelölt területen (ez esetben a Felvonulási tér) nem épülhet fel.

Különösen nagy ráfázás az építtetőknek az, hogy az alapozás elkészülte után állították le az építkezést, mondta László, "mert akkora betonteknőre volt szükség, ami még egy királyi család kriptájának is nagy lenne". A Dunasétány Kft. és a Konstruktív engedélyeinek ügyével kapcsolatban úgy fogalmazott, "biztos, hogy hiányzik valamelyik engedély, csak éppen nem tudni, hogy kié. Van egy kis sunyiság mindkét oldalon."

Arról, hogy miért csúszhatott a pénz elnyerésének feltételéül kijelölt befejezési határidő május 31-ről június 10-re, László Boglár azt mondta, a májusi dátum csak akkor lett volna kötelező érvényű, ha a Konstruktív a pályázati anyagban szereplő, eredeti helyszínen épült volna fel. László Boglár a másfél hónapja zajló csiki-csuki miatt már semmiben sem biztos, de reméli, hogy még a csatlakozás évében felépülhet a százhatvan tonnás monstrum.

Hozzátette, a Fejlesztési Bank megkeresésére Demszky Gábor főpolgármester személyesen tett ígéretet arra, hogy helyet talál az épületegyüttesnek, "de inkább fogalmazzunk úgy, hogy felcsillant a szeme". Erdélyi Zsolt félhivatalosan találkozott Demszkyvel, aki a jelek szerint készen áll fővárosi hatáskörbe vonni a dolgot.

Felvonulás a téren

A Konstruktív alkotói most ismét a helykeresés fázisában vannak; ha ez reménytelennek bizonyul, a Felvonulási téren fognak tiltakozni június 10-én. "Már kértünk gyülekezési engedélyt, fel fogjuk építeni az egyik kockát, ami az oldalán fog feküdni" - mondta Erdélyi Zsolt. Szóba jöhet még lehetséges helyszínként a Sziget is, ez azonban szintén hosszadalmas utánajárás és rengeteg egyeztetés kérdése.