EU

Brüsszelben komcsizzák Kovácsot

2004. november 13., szombat 14:11

Egy munkásőrgyűlésen készült régi fotó járt körben Brüsszelben, melyen egy tisztelgő alak hasonlít Kovács Lászlóra - írja a Népszabadság. Az adóügyi biztosi posztra jelölt volt magyar külügyminisztert a cseh és lengyel néppárti képviselők kommunistának tartják, és a Magyar Nemzet szerint miatta szavaznak majd nemmel az új bizottságra.

Az elmúlt napokban körbejárta a brüsszeli uniós intézményeket egy fotó, mely azt sugalmazza, Kovács László egykor munkásőr volt. A képen szereplő személy hasonlít a volt magyar külügyminiszterre, aki azonban a Népszabadság brüsszeli tudósítójának határozottan cáfolta, hogy valaha is köze lett volna a munkásőrséghez.

A Népszabadság úgy tudja, egy vezető brit lap tegnapi száma közölni is akarta a fotót, ám meggondolták magukat, miután a magyar EU-biztosjelölt környezete határozottan cáfolta, hogy a képen Kovács volna. A kép a Duna Nova Press internetes honlapján is fellelhető; az viszont egyelőre rejtély, hogy Brüsszelben ki terjesztette el a képet - az mindenesetre kizárható, hogy az unió fővárosában gyakran nézegetnének egy nem igazán ismert magyar nyelvű honlapot.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának helyettes vezetője tegnap visszautasította a Kovács ellen indított újabb kampányt, amelyben egyesek - mint mondta - durva rágalmakhoz, alattomos támadásokhoz, hamis képek köröztetéséhez folyamodtak. A Néppárt sajtóosztálya Népszabadság megkeresésére határozottan visszautasította, hogy frakciójuknak szerepe lenne a lejárató célzatú fénykép brüsszeli szétküldésében.

Félelmetes, kommunista, bűnős, alkalmatlan

A Magyar Nemzet eközben úgy tudja, az Európai Néppárt frakciójában ülő cseh és lengyel képviselők Kovács László személye miatt nem hajlandóak megszavazni a Barroso bizottságot. A lap információi szerint a néppárti frakció szerdai ülésén többen azt a kérdést vetették fel, "miért igen egy kommunistára, és miért nem egy keresztényre", utalva arra, hogy az olasz kormány eredeti jelöltje, Rocco Buttiglione kénytelen volt visszalépni. A néppárti frakcióban csak a cseh és és lengyel képviselők utasították el nyíltan Kovács személyét, ők viszont kommunista múltja mellett egyebek között alkalmatlannak és bűnősnek titulálták. Egy lengyel képviselő szerint a volt kommunista országok félnek Kovácstól, mivel hozzájárult a berlini fal felépítéséhez.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel