Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Vegyes értékelések Kovács meghallgatásáról

Némileg bizonytalankodva és gyakran felületes tudásról árulkodva, de kitartóan szerepelt Kovács László, a következő Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagjelöltje az Európai Parlament csütörtöki meghallgatásán. A jelölt leszögezte, hogy nem szakmai, hanem politikai feladatai lesznek, és ezért elnézhető, hogy hiányos a tudása.
A biztosjelölt a nekiszegezett képviselői kérdések közül - amelyek jelentős része meglehetősen szakmai volt, az uniós energiapolitikai különböző területeivel foglalkozott - elég sokra nem tudott meggyőzően válaszolni, és többször is elismerte: szakmai felkészültsége hagy kívánnivalót maga után.

Leszögezte ugyanakkor, hogy a tárca vezetése nem szakmai, hanem elsősorban politikai feladat, és minden bizonnyal helyt fog tudni állni. "Azt nyújtottam, amit egy politikustól és nem szakmabelitől el lehet várni" - értékelte saját szereplését a meghallgatás után.

Vegyes értékelések

A meghallgatáson jelenlévő jobboldali magyar eurohonatyák az ülés alatt tartott sajtótájékoztatójukon mindenesetre kíméletlen értékelést adtak Kovács szerepléséről; szerintük bebizonyosodott, hogy a külügyminiszter alkalmatlan a biztosi teendők ellátására. "Gyakran a képviselőknek kellett kijavítaniuk a jelölt válaszát. Kínos volt magyarnak lenni a teremben" - foglalta össze véleményét Szájer József az Európai Néppártból.

A magyar szocialista delegáció vezetője, Tabajdi Csaba ezzel szemben azt mondta, hogy szerinte Szájer egy másik meghallgatáson lehetett benn, mert Kovács jól szerepelt. Lévai Katalin, egy másik magyar szocialista az Indexnek azt nyilatkozta: szimpatikus volt Kovács szerénysége, ahogy többször is elismerte, nem energiaszakember és még bele kell tanulnia.

Az Európai Szocialisták Pártjának a hivatalos értékelése, amit egy szóvivő telefonon tolmácsolt az Indexnek, így hangzik: "Kétségtelen, hogy az energiapolitika új terület Kovács László számára, de egy biztosnak elsősorban politikai, vezetői képességekkel kell rendelkeznie. Szakértők egész csapata fog a rendelkezésére állnia, és ezért biztosak vagyunk benne, hogy jól fog szerepelni. Nagy külpolitikai tapasztalata sokat segít, tekintve, hogy az uniós energiapolitikának jelentős külpolitikai vetülete van."

Egy Rebecca Harms nevű német Zöld képviselő elismerte, hogy Kovács tapasztalt politikus, de mint mondta, egyáltalán nem érti, hogy került az energiaügyi tárcához. Szerinte nem elég útközben összeszedni a tudást ehhez a területhez. Egy Claude Turmes nevű luxemburgi pedig úgy vélte, hogy Kovács nem úszhatja meg, hogy megtanulja a részleteket is, különben előfordulhat, hogy a hivatalnokok bábjává válik.

Megfigyelők evvel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy az új biztosok hozzá nem értése gyakran elkerülhetetlen: abból adódik, hogy az egyes tagállamok kormányai csak a saját biztosuk személyéről döntenek, a majdani tárca ismerete nélkül. Hogy a biztos hova kerül, arról a Bizottság elnöke dönt később, aki viszont a biztosok személyébe nem szólhat bele.

Energialiberalizáció

Kovács expozéjában az európai gáz- és villamosáram-piac liberalizációjának befejezését nevezte egyik legfontosabb feladatának (összhangban a lefektetett uniós stratégiával), mondván hosszútávon ez az egyik legjobb módja az energiaárak csökkentésének. Arra nem adott egyértelmű választ, hogy ezt újabb uniós irányelvek javaslásával vagy pedig az érvényes rendelkezések alaposabb állami betartatásával kívánja elérni; mint mondta, erről a tárca később fog dönteni, az évvégi piacfelmérést követően.

Erről a témáról Szájer József egyébként a meghallgatás előtt azt nyilatkozta, hogy ezzel ők nem értenek egyet, mert szerintük az energiapiaci liberalizáció - vagyis a monopóliumok és árszabályozások gyengítése vagy eltörlése - nem hogy alacsonyabb, de inkább magasabb árakhoz vezet.

A kérdések többsége e két téma mellett az atomenergiával, az erőművek leszerelésével és a nukleáris hulladék biztonságos tárolásával, valamint a megújuló energiaforrások szerepének növelésével és az Unió energiaellátásának környezetbarát biztosításával foglalkozott. Kovács jó három órán keresztül válaszolgatott, a gyakran hasonló vagy egymást fedő kérdésekre, többek elismerését kivívó kitartással (a meghallgatás fél ötkor kezdődött és így az estébe nyúlt).

Az Európai Parlament nemsokára értékeli minden biztosjelölt szereplését, de szavazni csak az egész Bizottságról fog, nem pedig külön-külön. Ezért nagyon valószínűtlen, hogy bármelyik biztosjelölt megbukjon.