Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Beazonosít a mobiltelefon

2004.04.15. 08:00
Amennyiben valaki tárcsázza a 112-es segélyszámot, az unió vezetékes és mobiltelefonszolgáltatóinak akkor is pontosan meg kell határozniuk, hol található a bajba jutott polgár, ha az egy szót sem szól - írja pénteki számában a Népszabadság. Uniós törvény kötelezi majd a mobilszolgáltatókat az ehhez szükséges technikai fejlesztésre.
. Ez év végéig kaptak haladékot az unió távközlési cégei, így a magyar mobiltársaságok is, hogy technikailag felkészüljenek arra: a 112-es segélyszám hívásakor pontosan meg tudják adni a bajba jutott előfizető tartózkodási helyét a mentőknek, a rendőrségnek, a tűzoltóknak vagy a katasztrófavédelemnek.

A Népszabadság úgy tudja, a Belügyminisztérium heteken belül elkészíti azt a dokumentumcsomagot, amelyben összefoglalja az érintett szervek igényeit.

A vezetékes telefonok esetében egyszerű az előfizető helyének meghatározása, így a szabályozás főleg a mobilcégekre ró többletkötelezettséget. A dokumentumok kézhezvételétől számított 2-3 hónapon belül működnie kell a rendszernek. Az uniós szabályozás szerint az EU-ban mindenütt biztosítani kell, hogy a 112-es globális segélykérő számot az összes telefon-előfizető ingyen fel tudja hívni, illetve az állam kötelessége, hogy a hívást továbbirányítsák a mentőkhöz, a rendőrséghez vagy éppen a katasztrófavédelemhez.

A rendszernek akkor is működnie kell, ha például egy baleset áldozatának már csak annyi ereje van, hogy megnyomja a 112-t, de már nem képes elmondani, hol történt a szerencsétlenség. Az EU-szabályok éppen ezért írják elő: a telefoncégeknek képesnek kell lenniük arra, hogy megmondják: hol található a segítségre szoruló.

A szolgáltatók csak két esetben adhatják ki a telefonáló tartózkodási helyét: akkor, ha az illető folyamatosan zaklat valakit, vagy bajban van.